Az USA által finanszírozott segélyszállítmányok már hónapok óta várakoznak Venezuela határainál, amelyeket a Maduro-kormány lezáratott. Az elnök az USA trójai falovának tekinti a segélyeket, és inkább Moszkvától érkező orosz segítséget engedett be az országba. Azt azonban nem lehet tudni, pontosan milyen szállítmányról volt szó, ahogy azt sem, valójában mi a helyzet az országban. A helyszíni tudósítások alapján a szakértők úgy vélik, súlyos egészségügyi válság bontakozott ki – legalábbis erről ír a Caracas Chronicles híroldal nemzetközi és venezuelai szervezetek kutatásaira hivatkozva.
Kiemeli, súlyos a helyzet a HIV-, a tuberkulózis és a maláriafertőzöttek kapcsán. A HIV-fertőzöttek nem jutnak megfelelő gyógyszerellátáshoz, ami nemcsak a betegség romboló hatását akadályozná meg, hanem a terjedését is. Rohamosan nőtt a malária áldozatainak száma is: 2017-ben például a dél-amerikai kontinensen történt 456 halálesetből 80 százalék Venezuelában történt. Arra figyelmeztetnek, megfelelő beavatkozás híján az egész kontinensre veszélyt jelenthet a válsághelyzet.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!