Szaúdi részről egyelőre nem erősítették meg a légitámadás tényét.

Megfagynak ebben az országban, megdőlt a hidegrekord + videó
A meteorológusok szerint ritka hideg hullám sújtja a térséget, a lakosság fokozott óvatosságra intenek.
Szaúdi részről egyelőre nem erősítették meg a légitámadás tényét.
A Sky News-Arabíja hírtelevízió arról adott hírt hétfőn, hogy több iráni katonai szakértő halt meg rakétaindításkor egy szanaai támaszponton, amely a húszik ellenőrzése alatt áll. Az áldozatok pontos száma nem ismert.
Az Irán támogatását élvező síita felkelők az elmúlt hónapban jelentősen fokozták rakéta- és dróncsapásaikat Szaúd-Arábia ellen, több alkalommal is támadták a szaúdi-jemeni határ közelében található Dzsaizán és Nadzsrán repülőterét is.
A jemeni határtól 200 kilométerre északra található abhai repülőtér ellen már június 12-én végrehajtottak légicsapást, a támadásban akkor huszonhat civil megsebesült, köztük három nő, két gyerek és több külföldi is.
A szaúdi légvédelem múlt pénteken öt, Jemenből érkező, robbanószerekkel megrakott drónt fogott el és semmisített meg. A Rijád vezette szövetség szóvivője, Turki al-Máliki akkor kijelentette: Szaúd-Arábia fenntartja magának a jogot, hogy megfelelő válaszlépéseket tegyen. Elmondta: a támadás során használt robotrepülőgépek azt bizonyítják, hogy Irán továbbra is korszerű fegyverekkel látja el a síita húszikat.
Jemenben 2014 augusztusa óta dúl polgárháború az Irán támogatását élvező húszi síita felkelők, valamint a Szaúd-Arábia és egyéb arab országok által 2015 óta támogatott, a nemzetközileg elismert jemeni elnökhöz – a Rijádban tartózkodó Abed Rabbó Manszúr Hádihoz – hű erők között. A húszik 2014 szeptemberében elfoglalták a fővárost, Szanaát, és jelentős területeket vontak ellenőrzésük alá az ország nyugati-északnyugati részén.
Szaúd-Arábia attól tart, hogy regionális riválisa, Irán megvetheti a lábát az Arab-félszigeten a síita lázadók térnyerésének következtében.
A konfliktusban a sajtóban rendszeresen felbukkanó összesítések szerint több ezer ember meghalt, milliók váltak földönfutóvá, és a több mint 28 millió lakos többségét éhínség fenyegeti.
A meteorológusok szerint ritka hideg hullám sújtja a térséget, a lakosság fokozott óvatosságra intenek.
Rutte rugalmasságot kért az Egyesült Államoktól.
Magyarország szoros egyeztetésben marad Szlovákiával.
London hamarosan új honvédelmi erőt állítana fel.
Kiderült, mikor csap le a pusztító vihar az országra
Váratlan helyről kapta meg a kegyelemdöfést Aranyosi Péter, Kormos Anett volt a tettes
Retró kvíz: csak egy igazi Edda rajongó tudja minden kérdésre a választ
Felháborodtak a pedagógusszervezetek a tiszás tanáron, aki már az óvodásokat is érzékenyítené
4 csillagjegy, akinek a nyári kalandból életre szóló szerelem születhet
Baloldali megmondóember állt ki a Csík zenekar énekesnője mellett + videó
Zalatnay Sarolta könyörtelenül leleplezte Koncz Zsuzsa féltve őrzött titkát
Szoboszlai klubja eladta az egyik legnagyobb tehetségét
Takarítás Liverpoolban: távozott egy világbajnok is, Klopp embere
Milák utódja robbant be?! Magyar Eb-arany pillangón nagy fölénnyel, 16 évesen! + videó
Lenőni Azahriah mellé
Megfagynak ebben az országban, megdőlt a hidegrekord + videó
A meteorológusok szerint ritka hideg hullám sújtja a térséget, a lakosság fokozott óvatosságra intenek.
Rutte rugalmasságot kért az Egyesült Államoktól.
Magyarország szoros egyeztetésben marad Szlovákiával.
London hamarosan új honvédelmi erőt állítana fel.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.