Mueller mindenesetre szerdán megismételte: sem Trump, sem kampánycsapatának munkatársai nem játszottak össze az oroszokkal a választási győzelem érdekében. Azzal kapcsolatban, hogy vajon az elnök akadályozta-e az ezzel kapcsolatos vizsgálatokat, illetve az igazságszolgáltatást, a jelentésben úgy fogalmaztak: erre nem találtak elégséges bizonyítékot. Mueller ugyanakkor azt is mondta: nem helytálló az elnök álláspontja, miszerint jelentése teljes felmentést adott volna számára. A bizonyíték nem volt elegendő ahhoz, hogy vádat tudjanak emelni a kampánystáb bármelyik tagja ellen összeesküvésben való részvétel címén – érvelt.
A Trumphoz közeli Fox News csatorna és az elnökkel szemben kritikus hangnemet megütő Politico amerikai hírportál is felméréssel igyekezett alátámasztani a meghallgatás fontosságát vagy épp jelentéktelenségét. Utóbbi arra jutott, a jelentés korábban ismertetett kivonata óta a demokraták egyre inkább szkeptikusan viszonyulnak ahhoz, hogy vajon tisztességesen zajlott-e a vizsgálat. A Fox News hírportálja ezzel szemben arról kérdezte meg az olvasóit, számít-e Mueller tanúvallomása. A szavazók mintegy 49 százaléka úgy értékelte, egyáltalán nincs jelentősége, hogy az egykori különleges ügyész mit mond a meghallgatáson, az ugyanis nem változtat a Trumpról kialakult képükön.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!