Ha kivágják a gyökereit, elpusztul maga a fa is

Irak jelenlegi rossz biztonsági helyzetében csak egy erős központi kormány létrehozása hozhat érdemi fordulatot, ez viszont nem lehetséges a külföld segítsége nélkül — állítja Nikodémusz Daúd Saraf, Moszul szír ortodox érseke, aki a napokban a Budapest Forum for Christian Communicators elnevezésű, a keresztény gondolat köré szervezett konferencia vendége volt hazánkban. Az érseknek és a közösségéhez tartozó családok százainak 2014-ben az Iszlám Állam elől kellett északra, a kurd regionális kormány fennhatósága alá menekülnie. Ma színtiszta keresztény területen élnek, ahol szívesen fogadták a magyar kormány felajánlását egy iskola létrehozására. A most épülő intézményben a jövő tanévben kezdődhet meg a tanítás.

Az üldöztetés nem új, Jézus Krisztus óta a mai napig tart Fotó: Teknős Miklós

– Egy iskoláról beszélt az imént, amelyet Magyarország épít újjá az iraki Kurdisztánban. Mi ennek a jelentősége?

– Iskoláink szorosan kapcsolódnak a hitünkhöz. Mi, szírek a történelem során, amikor emeltünk egy templomot, mindig építettünk mellé egy iskolát is. A lelkiség nálunk kéz a kézben jár a kultúrával és a tudománnyal. Akkor települtünk át a kurdisztáni Erbílbe, amikor 2014-ben az Iszlám Állam elől el kellett menekülnünk Moszulból. Szívesen fogadtuk a magyar kormány felajánlását iskola építésére a Ninivei-síkságon. Karakos környékén kétszáz család tartozik hozzám, Erbílben viszont – amely pedig százszázalékosan biztonságos terület – több mint 1200. Szeretnénk a pénzt a lehető leghatékonyabban felhasználni. Ezért javasoltam, hogy Erbílben a leginkább érdemes építkezni, mert biztonságosnak tartom, és ott van rá a legnagyobb esély, hogy a híveinket a jövőben is helyben tudjuk tartani. A kurdisztáni regionális kormánytól kaptunk az iskolához egy 9500 négyzetméteres telket, amelyet már be is jegyeztek a szír egyház nevére. Az építkezés egy hete kezdődött meg.

– És mikor kezdődhet a tanítás?

– Ha Isten is úgy akarja, a jövő tanévben már fogadhatunk tanulókat – az óvodától egészen a 12. osztály végéig.

– Hogyan kell elképzelni a közösségüket? Milyen környezetben élnek?

– Statisztikai adatok nem állnak a rendelkezésemre, de színtiszta keresztény területen élünk, ugyanakkor vegyesen: káldeusok, szír ortodoxok, szír katolikusok, örmények. Mindösszesen nyolcezer családot tehetünk ki a környéken, egy családot pedig nagyjából öt fővel kell számolni.

– Biztonságban érzik-e most magukat?

– Száz százalékban. De ezt a kurdisztáni kormánynak köszönhetjük. Irak egészében ugyanis messze nem ilyen jó a helyzet. Ennek bizonyítéka, hogy az én érsekségemből még egyetlen család sem tudott visszatelepülni a szülőföldjére, a kurd vonaltól délre található Moszulba. Garancia semmire sincs.

– Említette, hogy az Iszlám Állam elől kellett elmenekülniük. Elképzelhetőnek tartja, hogy a terrorszervezet újra megerősödik és rettegésben tartja az irakiakat?

– Ha az ország helyzete olyan marad a jövőben is, mint amilyen most, akkor minden további nélkül megteheti. Érdemi változást csak az eredményezhet, ha megerősödik a központi kormányunk.

Az üldöztetés nem új, Jézus Krisztus óta a mai napig tart
Fotó: Teknős Miklós

– Milyen esélyt lát erre? Irak az utóbbi 16 évben széttöredezett, arabok és kurdok, valamint síita és szunnita muszlimok, illetve keresztények között felszabdalt országgá vált.

– Mindennek a kulcsa az erős kormány. A mostani szereplők nem új elemek, nem a Marsról jöttek, mindig is közöttünk éltek. Irak mindig is a sokszínűségéről volt híres. Otthont adott asszíroknak, kurdoknak, araboknak, türkméneknek és még sok más közösségnek, számos nép és felekezet képviselőinek. Szaddám Huszein háborús bűnös és diktátor volt, de az ő idején legalább működött egy erős kormány, amely vissza tudta szorítani a feltörő feszültségeket. Ne értsen félre, nem azt mondom, hogy az ő idejének kellene visszatérnie. Nem! De ezt a sokféle közösséget csak erős kormányzással lehet egyben tartani. Aki ma azon gondolkozik, hogy Irakot segítse, azon is el kell gondolkoznia, hogy erős kormány megteremtésében is segédkezzen.

– Vagyis nem is bízik abban, hogy az irakiak maguk képesek erre? Külső segítségre szorulnak? Nem tart az amerikai vagy iráni befolyástól?

– Számos ország játszik ma szerepet az iraki politikában: Irán, Törökország, az USA, Szaúd-Arábia. Nehezen is tudnám elképzelni, hogy ezek a hatalmak az irakiakra bíznák a sorsukat.

– Hogyan látja az iraki keresztények helyzetét a jövőben? 2003-ban még 1,6 millióan éltek az országban, ma csak háromszázezren.

– A jelenlegi helyzet valóban pesszimizmusra ad okot. De ez nem jelenti azt, hogy megadásra kényszerít bennünket. Az üldöztetés nem újdonság számunkra: Jézus Krisztus óta a mai napig tart. A keleti kereszténység jelenléte szükséges a világ kereszténységének egésze szempontjából. A világnak meg kell értenie: ha a vallásunk megszűnik Keleten – ahol a gyökerei vannak –, akkor meg fog szűnni az egész világon. Ha ugyanis a fának kivágják a gyökereit, elpusztul maga a fa is. Ezért is szükségünk van a világ keresztényeinek nyomásgyakorlására, hogy a keleti keresztények továbbra is a szülőföldjükön élhessenek – és boldogulhassanak is. Mi, keresztények a remény gyermekei vagyunk. Amikor Urunkat, Jézus Krisztust keresztre feszítették, a tanítványai azt gondolták, mindennek vége. De vasárnap hajnali feltámadása mindent megváltoztatott. Meglehet, mi most a nagypénteki keresztúton haladunk, ám teljesen biztosak vagyunk abban: eljön majd a feltámadásunk vasárnapja. Továbbra is Krisztus keleti tanúi leszünk. Tapasztalatból beszélek. Isten kegyelméből menekülhettünk meg az Iszlám Állam torkából. Mindenünket elvették, de nem sokunkat ölték meg, Isten vigyázott ránk. Könnyebb lenne, ha mi is kivándorolnánk valamely másik országba, de mi a krisztusi üzenetért élünk a szülőhazánkban.