Két ellentétes félelmet takar a németek hallgatása

Kényelmetlenné vált megosztani a gondolatokat Németországban, hiszen senki nem akarja, hogy megbélyegezzék – mondta lapunknak Markus Günther, a kölni katolikus érsekség kommunikációs vezetője a Budapest Forum for Christian Communicators elnevezésű, a keresztény gondolatok köré szerveződő konferencián. Az egyházi médiaszakember szerint a német társadalomban két félelem vetélkedik egymással. Az egyik a bevándorlás körüli nyugtalanság, a másik pedig az aggodalom, hogy a „jobboldali populista mozgalmak” újfajta fasizmusba torkollhatnak. Ennek fényében kell értelmezni azt is, hogy a hagyományos pártok és a média is szinte minden kérdésben jelentősen balra tolódott az utóbbi évtizedek során, emelte ki Markus Günther a Külgazdasági és Külügyminisztérium és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem által szervezett konferencián. 

– Ne vegye sértésnek, de mintha Németországban háttérbe szorult volna az egyház szerepe. Mennyire nevezhető napjainkban a német társadalom kereszténynek?

– Amikor ötvenöt évvel ezelőtt megszülettem, a német lakosság 99 százaléka kereszténynek vallotta magát: döntően római katolikusok és lutheránusok voltak. Mindössze egy százalékot tettek ki az egyéb vallások, így a Jehova tanúi, az ortodox keresztények, a mormonok. Elképesztő látni, hogy papíron ma már a lakosság mindössze 50 százaléka keresztény, és további drasztikus csökkenés várható. A katolikusok tehát már kisebbségben vannak az országban. Bár a muszlim lakosság gyorsan növekszik, arányaiban még apró részét teszik ki a társadalomnak. A lakosság legnagyobb része egyszerűen nem hívő. Nem egyházellenesek, hanem csak nem érdekli őket a vallás. Véleményem szerint ez Németország egyik legnagyobb kihívása.

– Mennyiben képviselik a hagyományos keresztény pártok a vallást?

– Ez vitatott kérdés. Bár a politikai nyelvben nincs jelen a vallás, politikusaink nem beszélnek a hitükről, nem is említik Istent, mint például amerikai kollégáik, sokak szerint a keresztény identitás nagyon is élő a politikában. Vannak, akik úgy vélik, politikai döntéseiket a keresztény elvek vezetik, így például Angela Merkel kancellár befogadó álláspontja is a kereszténység jele volt. Személy szerint a másik oldallal értek egyet, amely szerint a német politika egyre szekulárisabb. Amikor olyan kérdések kerülnek elő, mint az abortusz, a melegházasság vagy az eutanázia, nem látom, hogy bármely párt a keresztény elveket alkalmazná, még a kereszténydemokraták sem.

– Hogyan áll a német sajtó a kereszténységhez?

– Az elmúlt években jelentős támadásoknak volt kitéve az egyház a média részéről a szexuális visszaélések miatti botrányok nyomán – és ez most is folyamatban van. De tény az, hogy a fősodorbeli média egyre szekulárisabb, baloldali irányba tolódik. Nagyon kevés konzervatív médium maradt meg. Majdnem minden kérdésben a baloldal felé mozdult el az ország az utóbbi évtizedek során. Még a nagyobb pártok, a kereszténydemokraták is balra mozdultak. Erre egyfajta reakció az Alternatíva Németországért (AfD) párt felemelkedése is, aminek napjainkban a szemtanúi lehetünk. A háború utáni generáció vonakodik a jobboldali pártokra szavazni, de jelenleg nincs olyan párt, amely a tradicionális keresztény-konzervatív németeket képviselné.

– Mit gondol a keresztény lakosság a bevándorlásról? Mikor német ismerőseimet kérdezem, általában az a válasz, hogy nem szoktak erről beszélgetni.

– Ez nagyon igaz. Az emberek egyre kevesebbet beszélnek a politikáról Németországban. Kényelmetlenné vált megosztani a gondolatokat, hiszen senki nem akarja, hogy megbélyegezzék. Ennek az az oka, hogy a politikai szélsőségek mindkét oldalon felerősödtek az elmúlt években, és ez a megosztottság belépett a magánéletbe, a családok, barátok közé.

– Egy kis ellentmondást érzek: a politika belépett a magánéletbe, de mégsem akarnak róla beszélni?

– Igen, az emberek gondolataiban erősen jelen vannak ezek a kérdések, de óvatosak. Ma a német társadalomban két, egymással vetélkedő nyugtalanság van jelen. Az egyik a bevándorlás: a félelem mindenkitől, aki muszlim országból jött, aki máshogy néz ki, mint a hagyományos németek. A másik a neofasizmustól, a populista mozgalmaktól, a jobbra fordulástól való a félelem, vagyis attól, hogy mindez újra egy Hitler-féle rezsimmé alakulhat. Ezek a szempontok vetélkednek egymással egyre erőszakosabban. Ezért nehéz beszélgetni olyanokkal, akikről nem tudod, melyik aggodalmat osztják.

– A megosztottságot elősegíti a média is, legalábbis a kölni történésekkor – a nők tömeges zaklatásakor a négy évvel ezelőtti szilveszteresten – ez bizonyosodott be. Változott-e bármi is azóta?

– Ami 2015-ben Kölnben történt, talán valamelyest megváltoztatta az emberek gondolkodását, de nem vált a politikában egyfajta ébresztő pillanattá. Ahogy a lakosság, úgy a média is ennek a két félelemnek az árnyékában él. Akárhányszor például olyan erőszakos cselekmény történik, amelynek migrációs hátterű személy az elkövetője, azonnal megjelennek a jobboldali hírek, de ezzel egy időben a baloldali figyelmeztetés is: ne engedjük a populistáknak, hogy visszaéljenek ezzel.

– A német médiában jelentősen romlott Magyarország megítélése is a migrációs válság nyomán.

– A legtöbb német pozitív véleménnyel van a magyarokról, jók a tapasztalataik. Emlékszünk a határ 1989-es megnyitására, amit nem felejt el Németország. Személy szerint az egyik legkedvesebb népnek tartom a magyarokat. Tény azonban, hogy Budapest politikája illeszkedik abba a vitába, amely ma a németeket is megosztja. Sőt mi több, Magyarország annak a kellős közepén helyezkedik el. Nyilvánvaló, hogy a fősodorbeli média és a hagyományos pártok kritikusak a magyar kormánnyal szemben. De Berlin általánosságban is kritikus: Donald Trumppal, Boris Johnsonnal, Matteo Salvinivel vagy éppen a lengyel kormánnyal szemben is az. A német politikusok álláspontja szerint ma a világ legtöbb országa rossz úton van.