Áthidalnák a nézetkülönbségeket

A brexit, illetve az unió bővítése is szerepelt Orbán Viktor és Emmanuel Macron tárgyalási pontjai között. Az országvezetők tegnap találkoztak Párizsban, ahol minden bizonnyal az elutasított magyar és francia biztosjelöltek ügye is szóba került.

2019. 10. 12. 7:50
MACRON, Emmanuel; ORBÁN Viktor
A két vezető a biztonságpolitika és az uniós bővítés terén is talált közös pontokat Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Nem ugyanakkora a súlya annak, ha a magyar, illetve ha a francia biztosra mondanak nemet – írta egy vezető uniós diplomatát idézve a német sajtó, egyúttal utalva arra, hogy az elszabadult hajóágyúként működő uniós parlament nemcsak hogy Macron elnök, de Merkel kancellár akaratának sem engedelmeskedett.

Ursula von der Leyennek pedig nemcsak amiatt kínos a kialakult helyzet, mert valószínűleg decembernél előbb nem áll munkába az általa vezetett bizottság, hanem amiatt is, mert a francia államfő a német számlájára írta Goulard bukását.

– Három jelölt nevét tettem le az asztalra. Von der Leyen asszony pedig azt mondta, hogy Sylvie Goulard-ral akar együtt dolgozni – fakadt ki még csütörtök este Macron, aki szerint Von der Leyen – aki brüsszeli források szerint valóban baráti kapcsolatot ápol Goulard-ral – még azt is megígérte neki, hogy az Európai Parlament néppárti, szociáldemokrata, illetve liberális frakciója is előre rábólintott a jelölésre. A francia elnök szerint ugyanis ő már ekkor jelezte, hogy összeférhetetlenségi kérdések merülhetnek fel, mivel Goulard-t fiktív foglalkoztatás nyomán vizsgálják. A szóban forgó parlamenti csoportok két legnagyobbika, a néppárt és a szociáldemokraták tegnap mindenesetre következetesen elutasították, hogy a jelöltek bármelyikére is előre igent mondtak volna.

Időkérés

Magyarország, Románia és Franciaország jelölései még mindig nyitottak – írta friss közleményében Ursula von der Leyen bizottsági elnök. „Nem téveszthetjük szem elől, mi forog kockán: a következő öt év döntő fontosságú lesz Európa számára. Meg kell küzdenünk a brexittel, a kereskedelmi ügyekkel, a közvetlen szomszédságunkban meglévő konfliktusokkal. Egyéb fontos kihívásokkal is szembe kell néznünk, mint a klímaváltozás, a digitalizáció és a migrációs hullámok” – emlékeztetett, majd hozzátette: mindezek fényében a folyamat valamennyi részesének megfontoltan kell cselekednie. A ködös megfogalmazás azt sejteti, hogy minimális esélye maradt annak, hogy október 23-án az EP szavazzon a jelenleg is foghíjas bizottságról.

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.