Juncker utolsó üzenete: Harcoljanak az ostoba nacionalizmus ellen!

Utoljára szólalt fel az Európai Parlament előtt Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság hamarosan leköszönő elnöke. Bár a karrierútja magáért beszél, a luxemburgi föderalista politikus hideget-meleget kapott Strasbourgban. A Juncker-bizottság beiktatásáról épp öt évvel ezelőtt szavazott az EP.

Judi Tamara (Strasbourg)
2019. 10. 22. 14:15
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A múlt heti EU-csúcs eredményeinek elemzése után az Európai Parlament képviselői a Jean-Claude Juncker vezette Európai Bizottság öt évét vitatták meg Strasbourgban. A diskurzust maga Juncker kezdeményezte, aki előreláthatólag december elsejéig marad a biztosi testület első embere, de utoljára szólalt fel a plenárison. A luxemburgi exminiszterelnök nem csak nemzeti, de uniós szinten is rekordernek számít: karrierje alatt közel hatszáz EU-s szintű találkozón vett részt, az állam- és kormányfőket tömörítő Európai Tanácsnak az ülésein például 147 alkalommal volt jelen. Ennek megfelelően inkább vastapssal és hosszas köszönetmondásokkal búcsúztatták a nyugdíjba vonuló politikust, aki maga is elemezte a bizottság elmúlt öt évét.

Juncker szerint 2014-es megválasztásakor (ekkor az európai országvezetők közül csak Orbán Viktor magyar, illetve David Cameron brit miniszterelnök szavazott ellene az Európai Tanácsban – a szerk.) egy sérült Európát kapott kézhez, nem hiába emlegette a testületet az „utolsó esély Bizottságaként”. Szintén tudatos döntés volt, hogy egy ízig-vérig politikai jellegű csoportot hozott létre. – Öt évvel ezelőtt három jelszót címeztem Önöknek: növekedés, munkahelyteremtés és befektetés – hangoztatta Juncker Strasbourgban, a nevével fémjelzett (ma már Európai Stratégiai Beruházási Alapként említett – a szerk.) befektetésösztönző csomagot említve az elmúlt öt év egyik sikertörténeteként. Emlékeztetett: az uniós tagállamokban összesen 432 milliárd eurónyi beruházást termeltek, miközben máig megközelítőleg 1,1 millió munkahelyet sikerült létrehozni.

Juncker beszélt az EU Afrika-politikájáról is. Mint mondta, a kontinensre egyenlő partnerként kell tekinteni. „Afrikának nem könyöradományra, hanem szolidaritásra van szüksége„ – fogalmazott, hozzátéve: szintén hibás, ha kizárólag a migráció szempontjából elemezzük az afrikai eseményeket. A máig megoldatlan bevándorlási válságról szólva pedig kiemelte: ma valóban jobb lenne a helyzet, ha a feladatból mindenki időben kivette volna a részét. – Sok állam elmulasztott szolidaritást mutatni – emlékeztetett. Juncker szerint pedig a Bizottság időben jogalkotást kezdeményezett a dublini rendszer reformjára vonatkozóan.

– Itt álltam Önök előtt 2014-ben és a Parlament felállva tapsolt. Már akkor mondtam, hogy két év múlva valószínűleg nem tapsolnak majd ilyen lelkesen – emlegette, majd kiemelte azt is, hogy Európa megközelítőleg így is 760 ezer menedékkérő életét mentette meg. Olyan emberekét, akik máskülönben a Földközi-tengerbe fulladtak volna.

A bizottsági elnök nem gondolta volna, hogy az öt év alatt ennyit kell foglalkoznia a nemzetközi kereskedelemmel. Az EU tizenöt kereskedelmi egyezményt hozott tető alá, ma a világ hatvan országával van ilyen megállapodása. – Még úgy is, hogy az Egyesült Államok nemrég hátat fordított a multilateralizmusnak – figyelmeztetett.

Juncker végül arról is szólt: ne vegyük magától értetődőnek, hogy Európában ma béke van. – A világban most is hatvan fegyveres konfliktus van, de Európában egy sem – mondta, kiemelve: a fiatalokat folyamatosan emlékeztetni kell a béke és háború közötti különbségekre. „Az EU helyzete törékeny. Húsz éven belül pedig nem lesz olyan európai, aki saját maga élt volna át háborút. Folyamatosan beszélnünk kell erről a témáról, egyszerűen nem felejthetünk!” Az elnök zárómondatával sem hazudtolta meg önmagát. – Harcoljanak tovább az ostoba és szűk látókörű nacionalizmus ellen! Éljen sokáig Európa!” – mondta.

Az Európai Parlament politikai frakcióinak elsöprő többsége üdvözölte Juncker öt évét, de páran kritikaként a britek kilépését és a migrációs válságot írták a számlájára. Saját pártcsaládjának, az Európai Néppártnak a részéről Manfred Weber frakcióvezető köszönte meg a bizottsági elnök munkáját.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.