Az intézetben dolgozó Hevesy György (1943-ban Nobel-kémiai díjat nyert) először azt javasolta, hogy ássák el az érmeket, de Bohrnak nem tetszett az ötlet. Hevesy úgy döntött, feloldja a két fémkorongot. „Miközben a megszálló erők Koppenhága utcáin vonultak, én Lau és James Franck érmeinek feloldásával foglalkoztam” – olvasható a magyar vegyész 1962-es visszaemlékezésében. A nácik alaposan átkutatták az intézetet, de semmit sem találtak.
A világháború befejezése után az intézetbe visszatérő Hevesy ott találta az „aranyos” oldatot, ahol korábban hagyta. Miután kinyerte az aranyat, a nyers nemesfémet elküldte Stockholmba. A Nobel Alapítvány újraöntette az érmeket az eredeti aranyból, és 1952-ben újra átadta azokat tulajdonosaiknak. A dán fizikus Bohr érme is kalandos utat járt be. 1940 márciusában elárvereztette, hogy pénzt szerezzen egy háborús alapítvány, a Finnish Relief számára. A nyertes névtelen maradt, de később a licitáló a fredriksborgi Dán Történeti Múzeumnak adományozta az érmet, ahol a mai napig látható.
Egy másik történet a 2011-es fizikai Nobel-díjas Brian Schmidtről szól. A fizikustól az észak-dakotai Fargóban élő nagymamája azt kérte, hozza el a díjat, mert látni akarja. A repülőtéren – ahogy az a fémtárgyakkal szokás – az érmét is betették a röntgengépbe. A biztonsági szolgálat munkatársa izgatott lett, amikor a képernyőn nagy fekete korongot látott. Megkérdezte a fizikust, hogy mi ez és ki adta neki. Schmidt azt válaszolta, hogy ez egy aranyérem, amit a svéd királytól kapott. A következő kérdés az volt, miért adta neki a király ezt az érmet. Schmidt válasza: „Mert segítettem felfedezni, hogy az univerzum gyorsulva tágul.” Nem biztos, hogy tökéletesen értették a biztonságiak, de átengedték, és a nagymama megnézhette a Nobel-díjat.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!