A kétmilliós libanoni menekültközösség szerepét értékelve rámutatott, hogy a szíriai és palesztin menekültek nem igazán vesznek részt a tüntetéseken. – A jelenlétüktől szinte senki nem boldog, de mivel távozásuk nem reális, és a tizenöt évig tartó polgárháború fő kiváltó oka is a palesztinkérdés volt, a tüntetők és a politikai frakciók óvatosan kezelik a témát – összegzett Sayfo Omar.
A szakadék szélén
Libanon tízezer négyzetkilométeres, nagyjából hatmillió lakosú ország a Földközi-tenger partján, Izrael és Szíria szomszédságában. Az állam ritka példája a Közel-Keleten a vallások, a keresztények, illetve a szunnita és síita muszlimok békés együttélésére. A vallási sokszínűség az arab világ viszonylatában demokratikus politikában is megjelenik: Libanon elnöke mindig keresztény, a miniszterelnök szunnita, a házelnök síita. Az országban több mint kétmillió, főként palesztin menekült is él, ami hatalmas terhet ró az államra. Különösen, mert Libanon a világ egyik legjobban eladósodott országa, lényegében külföldi segélyek tartják felszínen a gazdaságát. A GDP-növekedés stagnál, a munkanélküliség 25 százalék körüli, de a fiatalok körében még ennél is magasabb. Ilyen körülmények között az országban tavaly október közepén kezdődtek utcai tüntetések, miután adót akartak kivetni az interneten lebonyolított telefonhívásokra és más termékekre. A legnépszerűbb ilyen alkalmazás után WhatsApp-adónak keresztelt tervezetet végül elvetették, majd nem sokkal később a miniszterelnök is lemondott, de ez sem nyugtatta le a kedélyeket. Akárcsak Irakban, a tüntetések egyre inkább a politikai elit ellen fordultak – emiatt arab tavasz 2.0-ként is értelmezték a megmozdulásokat –, de nagyrészt máig megőrizték békés jellegüket. Az új kormány viszont még mindig nem állt fel, amely a válság mélyülésével fenyegeti a gazdaságot.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!