Végtelen erő Nyugat-Európa tetején

Ez már tényleg az utolsó domb! – nyögi az elcsigázott túrázó a Mont Blanc csúcsához közeledve. Még nem látni a Fehér-hegy legmagasabb pontját, de érezni, hogy már nagyon közel van. Aztán a 4810 méteres csúcson előbb kitörő öröm, majd meghitt csend lesz úrrá az emberen. Szerzőink az Alpok, illetve Nyugat-Európa, és egyben az Európai Unió legmagasabb hegyének meghódítására invitálják az olvasót.

Fotó: Zichó Viktor

Fotó: Zichó Viktor

Wellness dézsában

Az egyik megkérdezett felvonókezelő szerint szezononként húsz körüli a halálos balesetek száma. Ennek nagy része felelőtlenség miatt következik be, például két francia fagyott meg tavaly, mert viharban indultak útnak. A szabályozásra valóban szükség van, hiszen bizarr esetek is előfordulnak. Egy német turista a kutyájával mászta meg a hegyet, egy brit pedig evezőpadot cipelt fel, és otthagyta. Két svájci a nyáron egy kis repülővel szállt le a hóra a csúcs közelében, megspórolva a mászást. Egy másik ukrán csapat pedig egy dézsát cipelt fel, és gázmelegítővel havat olvasztva wellnessezett a dézsába öntött meleg vízben. Egy rövidnadrágos futó pedig négy óra alatt futott fel a csúcsra és vissza a hegy lábához. Jellemzően hiányzik a hegy megmászásához szükséges alázat. Pedig szükség lenne rá, hiszen a természet még mindig erősebb. Éves viszonylatban a jú­lius végétől szeptember közepéig tartó időszak a legideálisabb a legtöbb európai magashegy megmászására, hiszen a nyári meleg ekkorra enyhül (csökkentve a lavinaveszélyt), a hőmérséklet mégis alkalmas a túrázásra.

Eleinte normál útvonalon kanyargó ösvény vezet a gyönyörű, erdős vidéken. Felfelé haladva a fák egyre alacsonyabbak, a bokrok egyre ritkásabbak. Kétezer méteres magasság körül a füves domboldalakat is kopár sziklák váltják. A Saint-Gervais-les-Bains falucskából induló hegyi fogaskerekű vasút 2362 méteres magasságig, a Nid d’Aigle állomásig viszi utasait, ez gyalogosan közel ezerháromszáz méter szintkülönbség a völgytől. Feljebb már csak gyalogszerrel haladhat a túrázó.

Kellemes, késő nyári estéken a Tête Rousse-gleccser lábánál levő menedékház mellett színes sátrak sokasága borítja a területet (a legtöbben itt töltik az első éjszakát), mely pompás látvány a sziklák szürkeségében. Az alkony közeledtével a lemenő nap sugarai nemcsak a sátrak falát színezik be, de festői árnyalatokkal borítják be a környező fehér, függő gleccserekkel borított hegyeket is. Ha meleg az éjjel, akkor a kőzuhanások mellett a lavinák tompa puffanásai is hallhatók.

Kuglipálya a hajnali olvadás előtt

A 3167 méteren elterülő kőtenger közvetlen szomszédságban tiszteletet parancsoló, komor sziklafal emelkedik. A hegyoldalon tisztán rajzolódik ki a legveszélyesebb szakasz, a Grand Culoiron (jelentése: nagy folyosó) átvezető ösvény. Ez egy, a meredek sziklafalat függőlegesen átszelő meder, melyben a hegyoldal tetején kilazuló kőtörmelék összegyűlik, és akadály nélkül száguld alá a fennsíkig. Kuglipályának is nevezhetnénk, könnyen elkaszálja ugyanis a figyelmetlen mászót. Volt, hogy innen kellett visszafordulni, mert az ezen a magasságon szokatlan 29 fok veszélyessé tette az átjutást. Ugyanis a harminc méter széles folyosón csak egy keskeny ösvényen keresztül lehet átkelni – pár másodperces erőltetett menet következik, melyet teljes csendben, szinte lélegzetvétel nélkül, egy lendülettel kell megtenni, a társak vigyázó tekintetétől kísérve. Ezt a szakaszt még a hajnali hidegben érdemes teljesíteni, mielőtt kiolvad a fenti sziklákat védőhálóként tartó, jeges hó.

A sziklafal tetején a régi Goûter ház terasza vár, amely fölött szinte átmenet nélkül feltűnik az első hófal. A 3800 méteren lévő hóhatárt elérve a hátizsákokból előkerülnek az eddig nem használt felszerelések: a hágóvas, mely a lépés biztonságát segíti a hóban, a jégcsákány, mely jó szolgálatot tesz túrabotként, de hasonlóan praktikus kicsúszás esetén is, és a gleccserkötél, mely elengedhetetlen kelléke a biztonságos túrának. A hógerincre érve a szürke sivárságot felváltja a vakítóan fehér hómező végtelenje. Az új, tiszta és igényes Goûter menedékház innen pár lépés.

Fotó: Zichó Viktor

Kötélparti alpin stílusban

A házat éjszaka két órakor elhagyva megkezdődik az alpin stílusú hegymászás, ahol a havas hegyoldalon, kicsit már lomhábban, meggondoltabban haladnak a kötélpartik. Az enyhe emelkedőt egy széles völgy töri meg, melynek túloldalán áll a Vallott bivakház. A bádogból épült kunyhó Európa legmagasabban lévő meteorológiai állomása mellett épült 4362 méteres magasságban, és szükség esetén két tucat embernek nyújt menedéket. Egy alkalommal több csapat rekedt itt napokra a vihar miatt; ilyenkor hamar elfogy a víz, ha nincs a hó olvasztására gáz.

Sőt, egy koreai túratársnak intravénás injekciót kellett adni a magashegyi betegség kísérőjelenségeként fellépő fenyegető agyödéma miatt. Segélykérő telefonhívást indítottunk, de a cseh, magyar és koreai csapat által ismert tíz nyelv sajnos nem volt elég a francia nyelvű kommunikációhoz. Egy nap után kerítettek egy angolul tudót, aki közölte, hogy a hóviharban és a ködben nincs helikopteres mentés. A mászótárs jobban lett, majd hónapokkal később Szöul­ból képeslapon köszönte meg a segítséget, jelezve, hogy szívesen jönne Magyarországra.

Meghitt csendben

Kilépve a bivakból már nincs megállás, megkezdődik a csúcsmászás. Tevepúpokhoz hasonlatos, havas dombhátak követik egymást. A csúcs előtti ötszáz méter szint már igazi küzdelem, de az utolsó emelkedő után minden nehézség szertefoszlik. A Mont Blanc 4810 méteres csúcsán állva először kitörő öröm, majd meghitt csend lesz úrrá az emberen. Végtelen a kilátás, a természet szépsége mindent betölt. Havas, szakadékokkal tagolt hegygerincek, amíg a szem ellát, a messzeségben pedig Euró­pa többi hegycsúcsa hívogatja a kalandvágyót. A túra elérte legfontosabb célját, de nem a végét. Akkor mondhatod ugyanis, hogy megmásztál egy hegyet, ha épségben le is értél róla.