– Egész Európa, beleértve az állandóan rendkívül kritikus és a demokrácia lényegéről sok esetben oktatni és leckéztetni is kész Nyugat-Európát, Kínában áll sorba az egészségügyi védőfelszerelésekért. Ezért lehet, hogy a járvány után a keleti kapcsolatokra vonatkozó európai politikát is át kell gondolni! – figyelmeztetett az Országgyűlésben Szijjártó Péter. Napirend előtti felszólalásában a külgazdasági és külügyminiszter a NATO és az Európai Unió külügyminisztereinek értekezletéről beszámolva azt is kiemelte, mindenki nemzeti alapon hozta meg döntéseit, míg a brüsszeli koordináció minden területen háttérbe szorult.
A tárcavezető NATO-s szerepvállalásunk jövőjét illetően emlékeztetett, hogy az Afganisztánban állomásoztatott magyar katonák létszámának növelése előtt álltak, amikor az Egyesült Államok megállapodott a tálibokkal, így az afganisztáni erősítésre nincs szükség, az oda szánt kontingenst más műveletekben használják fel. Jens Stoltenberg NATO-főtitkár múlt héten arról tájékoztatott, hogy a jelenlegi 17 ezer fő körüli csapatlétszámot nyárig 12 ezerre csökkentik, a további kivonásról viszont csak később döntenek. A NATO legfrissebb, októberi statisztikái szerint 93 magyar honvéd szolgál Afganisztánban, az eredeti tervek szerint hozzájuk érkezett volna további 70 fő. Szijjártó Péter lehetőségként említette, hogy készek a részvételre az Irakban ellátott, kiszélesített NATO-feladatokban.

Fotó: MTI/Kovács Tamás
A magyar külügyminiszter arra is kitért, hogy a NATO létrehozott egy úgynevezett reflexiós csoportot, amelynek feladata a felkészülés az új típusú kihívásokra és az abból fakadó változásokra. Az inkább politikai, mint katonai szerepet ellátó csapat összerakásáról a múlt évi londoni csúcstalálkozón egyeztek meg, amely előtt Emmanuel Macron francia államfő agyhalottnak nevezte a katonai szövetséget. Szijjártó Péter szerint több közép-európai és balkáni ország nehezményezte viszont, hogy földrajzilag egyenlőtlen eloszlású a csoport, mert csak egy közép-európai szereplő van benne. Jens Stoltenberg főtitkár múlt héten tette közzé azt a tízfős névsort, amelyek közt az Egyesült Államokat Wess Mitchell, az amerikai külügyminisztérium európai és eurázsiai ügyekért felelős, tavaly leköszönt helyettes államtitkára képviseli, a németeket a korábbi kereszténydemokrata védelmi miniszter, Thomas de Maizière. Feltűnő viszont, hogy míg a nemek egyenlő eloszlására kényesen ügyeltek, a földrajzi kiegyensúlyozottságra viszont nem. A 30 tagú szövetségből hiába 14 kelet-közép-európai, a reflexiós csoportban csupán egyetlen lengyel, Anna Fotyga európai parlamenti képviselő reprezentálja. – A NATO legerősebb és leginkább atlantista szereplői szerepelnek a listán. Az is látszik, hogy ehhez nem kell nagy országnak lenni, nagy hadsereggel. Dánia, Hollandia vagy a főtitkárt adó Norvégia jó példa arra, hogy attól, hogy közepes vagy kis ország vagy, még ott lehetsz a sűrűben – értékelte blogján a névsort Wagner Péter biztonságpolitikai szakértő.