Országunk történelmének egyik legborzalmasabb tömeggyilkossága – ilyen és ehhez hasonló címlapokkal jelentek meg hétfőn az észak-amerikai ország napilapjai azt követően, hogy a hét végén egy középkorú férfi a jórészt az Új-Skócia-félszigeten elterülő délkelet-kanadai tartomány több pontján is lövöldözött, majd emberekkel végzett. Az Atlanti-óceán partján fekvő Portapique városkában kezdődő, legalább 12 órán tartó ámokfutás elkövetőjeként a hatóságok a fogtechnikusként dolgozó Gabriel Wortmant azonosították. A tájékoztatás szerint a helyszínre érkező rendőrök végeztek az 51 éves férfival. A rendőrruhát viselő, illetve a helyszínek között egy rendőrautóhoz hasonló gépjárművel közlekedő elkövető 16 fő, köztük egy rendőrnő életét oltotta ki.
A sajtó hétfőn is „legkevesebb” 17 halottról írt, ami elsősorban annak az oka, hogy a rendőrség még két nappal a bűncselekménysorozat kezdete után sem volt biztos abban, hogy a vérengzés minden helyszínéről tudomása van-e. A nyomozás továbbra is tart, és nem tartják kizártnak, hogy további áldozatokra derül fény. A rendőrség lakossági bejelentések után vonult ki az első bűntény helyszínére, ahol több holttestet és sebesültet találtak, több épület pedig lángokban állt. A tettes ugyanakkor a hatóságok kiérkezéséig már továbbállt, és más helyszíneken folytatta a gyilkolást.
Chris Leather kanadai rendőrfőnök ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: semmi jel nem utal arra, hogy a lövöldözés kapcsolatba hozható lenne a terrorizmussal. Ehelyett inkább úgy tűnik, Wortman válogatás nélkül gyilkolt. Mint hangsúlyozta, egyelőre nem tudni, mi lehetett a férfi indítéka, ahogy arra sincs bizonyíték, hogy a tettes ismerte-e személyesen az áldozatait. A forgatókönyvek között az is felmerült, hogy az első helyszínen talált áldozatokkal kapcsolatban állhatott, utána pedig válogatás nélkül ölt.

A mészárlás mindenesetre az egész országot sokkolta, főleg hogy a kevesebb mint egymilliós Új-Skóciát mostanáig az ország egyik legnyugalmasabb tartományaként tartották számon. Míg az ilyen, illetve az ehhez hasonló esetekre az Egyesült Államokban majdhogynem mindennaposak, Kanada történelmében alig van példa tömeggyilkosságra, illetve a mostanihoz hasonló ámokfutásra.