Uniós misszió: a fegyverbiznisz az elveket is felülírhatja

Erősen megkérdőjelezhető a fegyverembargó ellenőrzésében az EU-s misszió értelme.

Egy kilőtt repülő roncsai Tripoli közelében Fotó: Reuters

Az Európai Unió hónapok óta nagy erőfeszítéssel igyekszik újrapozicionálni magát a geopolitikai térképen. Például azáltal, hogy – az öreg kontinens jövője szempontjából a bevándorlási válság miatt egyáltalán nem mellékes – Líbia sorsának alakításában is szerepet vállal. Ezt a célt szolgálja ugyanis a hosszú hetekig tartó diplomáciai egyeztetések után tető alá hozott katonai misszió, az Irini (görögül: béke). Ennek feladata, hogy a levegőben, illetve műholdak segítségével szemmel tartsa, nem szállítanak-e továbbra is fegyvereket és egyéb katonai felszerelést a líbiai konfliktusban érdekelt felek a polgárháború sújtotta országba. A nemzetközi sajtó azonban jó ideje boncolgatja a kérdést: vajon mennyire van értelme ennek mindaddig, amíg az uniós tagállamok több millió euró­nyi értékű fegyvert exportálnak a konfliktusban érdekelt – és közvetve résztvevő – térségbeli hatalmaknak?

A kérdés legutóbb Németország esetében gerjesztett indulatokat, miután a Gazdasági Minisztérium egy jelentését megszerző DPA hírügynökség szerint Berlin 331 millió euró értékű fegyverexportot bonyolított le olyan országokkal, amelyek fegyverekkel segítik a Líbiában egymással harcoló feleket. A helyzet már csak azért is pikáns, mert épp Angela Merkel kancellár volt az, aki január 17-én egy asztalhoz ültette a konfliktus rendezésé­ben érdekelt hatalmakat. Ugyanakkor ja­nuár 20. és május 3. között Berlin 308,2 millió euró értékű fegyverüzletet kötött Egyiptommal, de Törökországnak is jutott egy 15,1 millió eurós, az Egyesült Arab Emírségeknek pedig egy 7,7 milliós üzlet. Az pedig már köztudott, hogy míg Ankara a Tripolit ellenőrző egységkormányt támogatja – fegyverekkel is –, addig Kairó és Abu-Dzabi a kőolajban gazdag ország déli és keleti részét ellenőrzése alatt tartó Halífa Haftar tábornokot látja el munícióval.

Csaták és szócsaták. Egy kilőtt repülő roncsai Tripoli közelében
Fotó: Reuters

A berlini konferencia zárónyilatkozatában egyébként 16 ország állapodott meg a fegyverembargóban, mások mellett az aláírók között volt Törökország, Egyiptom és az Egyesült Arab Emírségek is. António Guterres ENSZ-főtitkár ugyanakkor később azzal vádolta meg ezeket az országokat és Oroszországot, hogy továbbra is fegyverekkel segítik a líbiai feleket. Az EUobserver című hírportál Franciaország kapcsán bővebben is foglalkozott azzal, hogy mennyire helyes, ha a tagállamok a reálpolitikai érdekeket követik a magatartási kódex helyett. A tagállamok fegyverexportját kimutató 2018-as jelentés szerint ugyanis Kairó és Abu-Dzabi jelentős üzleteket írt alá Párizzsal, Franciaország ráadásul egyenesen Líbiával is 295 millió euró értékű fegyverüzletet között.

A lap megjegyzi, a részletes kimutatásból világos: Párizs tűzvédelmi katonai eszközöket bocsátott Tripoli rendelkezésére, azaz nem sértette meg az ENSZ Líbiára vonatkozó, 2011 óta érvényben lévő fegyverembargóját. A Kai­rónak és Abu-Dzabinak küldött – tüzérségi rakétákat tartalmazó – rakomány azonban a lap szerint már kérdéseket vet fel. Egyébként a 2008-as uniós magatartási kódex is kimondja: nem szabad fegyvereket eladni, ha egyértelmű kockázat áll fenn, hogy azok nemkívánatos végleges felhasználók kezébe kerülhetnek vagy szövetséges célpontok ellen használhatják azokat. Ez a hozzáállás azonban alapjaiban kérdőjelezi meg a fegyverembargót ellenőrizni hivatott uniós misszió értelmét is.