Helytálltak tűzben és járványban

Még januárban, amikor a Magyar Nemzet Irakban utolérte Stochino-Weiss Giulianót, az Ökumenikus Segélyszervezet erbíli képviseletének vezetője kalandos úton volt túl. Miután egy amerikai drón az iraki fővárosban likvidálta az iráni Forradalmi Gárda tábornokát, Kászem Szolejmánit, amiatt aggódott a világ, vajon kirobban-e egy újabb háború. Végül a perzsa állam csak az Irakban működő amerikai bázisok elleni rakétatámadással állt bosszút; a lövegek némelyike az erbíli repülőtér közelében csapódott be. Alig néhány kilométerre az Ökumenikus Segélyszervezet helyi irodájától.

Stochino-Weiss Giuliano

Míg akkor bejutni volt nagyon nehéz Irakba, addig most, a koronavírus-járvány miatt a kijutás nem ment egyszerűen a magyar stábnak. – Eredetileg május közepén tértem volna haza. Csakhogy éppen május közepe óta zárva voltak a repülőterek, mind­össze egy-egy mentesítő járat kapott kivételt. Végül én is egy ilyennel, Dohán keresztül, több mint egynapos úton jutottam haza úgy, hogy alig 12 órával az indulás előtt tudtam meg, ez a gép most valóban a levegőbe fog emelkedni – meséli elhúzódó hazatérésének nehézségeit Szatmári Barnabás, a szervezet iraki projektjeinek koordinátora. – Valóban nem volt könnyű a hazajutás. Ugyan az Európai Unió és az ENSZ is indított gépeket, de ezekre nagyon nehéz volt feljutni. Volt, hogy negatív vírustesztet kértek vagy kéthetes dubaji karanténnal járt volna, esetleg több átszállással, Sardzsam, Addisz-Abeba, Róma, Bécs útvonalon át kellett volna repülni – teszi hozzá Stochino-Weiss Giuliano, aki végül néhány nappal kollégája után érkezett vissza Budapestre.

Szatmári Barnabás

Kiürült utak

Háborús hangulat és járvány – mit tehet ilyen körülmények között egy segélyszervezet? A képviselet-vezető szerint alaposan megnehezítették a dolgukat, de azért messze nem tétlenkedtek. – A januári rakétatámadások után nagyon érzékenyen érintette a munkánkat, hogy nehezen tudtunk mozogni, hiszen minden útvonalat egyenesen Bagdadból engedélyeznek. Számos egyeztetést folytattunk a többi civil szervezettel, és az egyik ilyen alkalommal kiszámoltuk, naponta kétszázezer ember esik el a segélytől a korlátozások miatt. Áttörést az hozott, mikor rámutattunk, hogy mekkora az az összeg, amelyet a segélyszervezetek nem tudnak támogatásokra költeni, és vissza kell utalniuk az adományozóknak – magyarázza Stochino-Weiss Giuliano. Elmondása szerint ez az érv már hatott: ha körülményesen is, de újraindulhatott a munka.

– A koronavírus-járvány okozta állapotok miatt mérlegelnünk kellett, hogy mely projektjeinket és hogyan tudjuk folytatni. Hiszen míg egy iskolafelújítás szüneteltethető, addig a képzéseinket vagy a menekülttáborokban a közösségépítő foglalkozásokat nem lehet megszakítani – említi a következő kihívást Szatmári Barnabás. Az április ezek után a tervezéssel telt.

[gallery ids="8382711,8382708,8382705,8382702"]

A vírus a szomszédos Iránból már korán, februárban begyűrűzött az országba, Irakban mára a hetvenezerhez közelít a fertőzöttek és háromezerhez a halottak száma. – Eleinte szinte szégyennek tekintették, ha valaki elkapta a koronavírust. Aztán az Egészségügyi Világszervezet (WHO) minden létező felületen elindított egy nagyon egyszerű, mindössze háromelemes ismeretterjesztő kampányt, amelynek terjesztésében a segélyszervezet is részt vett. Ennek meglett a hatása, egy idő után a helyiek elkezdtek leszokni a kézfogásról, betartották az óvintézkedéseket – magyarázzák az Ökumenikus Segélyszervezet munkatársai, hogy a szoros közösségekben élő muszlim kultúrában mennyire működtek az előírt óvintézkedések.

Komolyan vették a helyzetet a hatóságok is. – Kicsit úgy éreztük magunkat, mint a Legenda vagyok című filmben. Teljesen kiürültek az utak. Csak katonák, egészségügyi dolgozók és segélyszervezetek közlekedhettek – festették le a járvány miatt kialakult állapotokat. – Nyilvánvalóan a koronavírus-járványra nem voltunk felkészülve, mégis, áprilisban a lezárások kellős közepén sikerült orvosi eszközöket szállítani két járványkórház számára a Ninive-fennsíkra. Pedig ezek a felszerelések ott is hiánycikknek számítottak, nagyon nehéz volt, de végül sikerült mindent helyben beszerezni – mutatja be Szatmári Barnabás, hogyan reagált a szervezet az új helyzetre.

Akcióban a Ninive-fennsíkon. Járványkórházakat is segítettek
Fotó: Ökumenikus Segélyszervezet

Visszatelepülő káldok

Stochino-Weiss Giuliano nevetve meséli, még életében nem írt alá ennyi papírt, de a szervezésnek meglett az eredménye. Minden olyan projektet folytathattak, amelyhez nem kellett sok embernek egy helyen összegyűlnie. A konkrét segélyakcióknál Szatmári Barnabás kiemeli, a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával a helyi keresztények hazatérését segítik. – A több évtizeddel ezelőtt milliós nagyságrendű keresztény közösség helyett ma már csak százezres nagyságrendről lehet beszélni – mondja. Jó hírként említette viszont, hogy a Ninive-fennsíkon, ahol öt iskola felújításában, vízhálózat-kiépítésében segédkeztek, a káld keresztények visszatelepülését már kilencven százalék fölötti arányban elérték.

Imádkozó tanulók Karakosban. Felújított iskolában kezdődhetett meg a tanév
Fotó: Ökumenikus Segélyszervezet

Nem csak árul a pékség

A két szakember többször is hangsúlyozza, a lakosság helyben maradását úgy tudják a legjobban segíteni, ha emberhez méltó életet biztosítanak számukra. Éppen ezért az Ökumenikus Segélyszervezet nem a segélyosztásra koncentrál: a szolgáltatások, az infrastruktúra, a fenntartható, hosszú távú projektek kiépítésében hisz. Így Dahúk közelében egy pékséget építenek, ahol képzéseket is szerveznek majd. Az egyszerű pékség egyszerre élelmet ad, megélhetést biztosít, miközben segít a közösség kialakításában. A Hungary Helps ügynökség támogatásával főként a jazidi közösséget segítik, Szindzsár tartományban pedig egészségügyi központ felújításában vesznek részt. Egy az Európai Unió által támogatott projekt pedig kifejezetten a munkahelyteremtést, a gazdasági fellendülést célozza. Az Ökumenikus Segélyszervezet az iraki humanitárius szerepvállalása során eddig összesen közel kétmilliárd forint értékben nyújtott segítő kezet több mint 66 ezer rászorulónak.

Az utóbbi években csökkent az elvándorlási szándék. – Ha helyben is tudnak boldogulni, akkor alapvetően mindenki szeretne a szülőföldjén maradni – véli Szatmári. – Van két stábtagunk, akik Angliában éltek, de hazatértek, és nem is szándékoznak elmenni – teszi hozzá kollégája. Tapasztalataikat alátámasztják a statisztikák is: egy két tartományt érintő felmérés szerint idén 27 százalékkal nőtt a visszatelepülési szándék 2019-hez és 38 százalékkal 2018-hoz képest. A válaszadók a legfőbb akadályok között továbbra is a szolgáltatások hiányát nevezték meg a leggyakrabban. – Továbbra sincs teljes biztonság. Az emberek félnek. A bagdadi kormány nem tudja garantálni mindenütt a biztonságot, minden egyes területet más-más milícia ural – festi le a helyzetet Stochino-Weiss. Szatmári Barnabás hozzáfűzi, ugyan az Iszlám Állam területi fennhatósága megszűnt, de folyamatosan kapták az információkat a terrorszervezet tevékenységéről, illetve az ellenük folytatott hadműveletekről.