
A járványhelyzet a turisták közlekedésére is kihat. Több kilométeres torlódás alakult ki tegnap a szlovén–osztrák határon az osztrák szigorítások miatt, ezért a horvát külügyminisztérium azt kérte Bécstől, intézkedjen a helyzet mielőbbi megoldása érdekében. Ausztria ugyanis szombat éjféltől új korlátozásokat vezetett be Horvátországgal szemben, és minden onnét érkezőt szigorúan ellenőriznek, azokat is, akik csak átutazóban vannak. Az új rendelet szerint az utasoknak a határon regisztrálniuk kell az egészségügyi hatóságoknál.
A szlovén határőrség közlése szerint Bécs nem értesítette őket az új szigorításról. A horvát sajtó szerint pedig a turisták nem tudtak az új szabályozásról, ezért sokan élelem és víz nélkül maradtak. Voltak, akik szombaton tíz-tizennégy órát is várakoztak a határon, köztük sok német és holland állampolgár.
Koncerten tesztelték a covid–19-et
Három koncertet rendeztek szombaton a németországi Lipcsében; mind a hármon az énekes-dalszerző Tim Bendzko szolgáltatta a talpalávalót. Az eseményt a Hallei Egyetem rendezte, szigorúan tudományos céllal. Hogy a kockázatokat minimálisra csökkentsék, nagyjából 1500, 18–50 éves önkéntest a koncert előtt két nappal tesztelték koronavírusra, és mindannyian szájmaszkot viseltek.
A kutatók három forgatókönyvet vizsgáltak: egy járvány előtti állapotot, szigorúbb higiéniás szabályokat és némi fizikai távolságtartást alkalmazó, valamint egy feleakkora közönség előtt tartott, a másfél méteres távolságot szigorúan betartató protokollt. A tudósok minden résztvevőt nyomkövetővel láttak el, hogy feltérképezzék mozgásukat, kezüket pedig foszforeszkáló géllel kenték be, hogy felmérjék, mihez nyúlnak a leggyakrabban. Az adatokat várhatóan hat héten belül kielemzik, és reményeik szerint ezek segítségével közelebbi becslést tudnak majd adni arról, hogy mekkora veszélyt jelentenek a beltéri tömegrendezvények.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!