Turistalátványosság lett a felrobbant bejrúti kikötő

A tragédiák helyszínén készített fotózkodás a gyász és a trauma feldolgozásának is lehet egy módja.

Lenge öltözetben pózol a katasztrófa sújtotta bejrúti kikötő előtt egy turista – sokakat megbotránkoztató viselkedés Fotó: NABIL MOUNZER Forrás: MTI_EPA_Nabil Mounzer

Falatnyi lila topjával, alig valamit takaró leopárdmintás rövidnadrágjával, hozzá illő magas sarkú cipőjével és dús szőke hajával a fiatal lány önmagában is feltűnést keltett volna az egyébként nyugatias Bejrútban. Mégsem csupán megjelenése miatt vonzott minden tekintetet, hanem azért is, mert magát szexis pózokba vágva állt modellt barátjának a néhány nappal korábban felrobbant bejrúti kikötő romjai előtt. Később a kamera másik oldalán ő is készített néhány felvételt, mit sem törődve a járókelők rosszalló tekintetével. A közösségi médiában nagy vihart kavaró eset még augusztus elején történt, alig néhány nappal a több mint 220 életet követelő tragédia után. Mikor még több tucat embert tartottak eltűntként nyilván, akik valószínűleg ott hevertek a romok és törmelékek alatt holtan.

Lenge öltözetben pózol a katasztrófa sújtotta bejrúti kikötő előtt egy turista – sokakat megbotránkoztató viselkedés
Fotó: MTI_EPA_Nabil Mounzer

A letarolt bejrúti kikötő azóta egyfajta turistalátványossággá vált. Külföldiek és helyiek keresik fel a helyszínt, hogy háttérben a pusztulással szelfizzenek, mintha csak az Eiffel-torony előtt állnának. Érzéketlenek vagy szívtelenek lennének? Habár a közösségi médiában ezek a képek rendszerint kapnak hideget-meleget, az al-Arabíja szaúdi hírcsatorna által megkérdezett szakértők szerint korántsem erről lehet szó. Egyikük például arra emlékeztetett, hogy a gyász sok formát ölthet, a mosoly fájdalmat is elrejthet. Egy másik szakember pedig arra mutatott rá, hogy

ez a viselkedés tipikusan a poszttraumás stressz betegségre utal; a fotózkodók ezzel nyugtatják magukat, hogy nem ők vesztek oda, megerősítik magukban, hogy ők egészségesek és szépek.

Az effajta „katasztrófaturizmus” egyáltalán nem új jelenség. Emlékezetes például, hogy néhány évvel ezelőtt az auschwitzi múzeumnak közleményben kellett figyelmeztetni a látogatókat, hogy tartsák tiszteletben, olyan helyen járnak, ahol több mint egymillió ember veszítette életét. Az évente több mint kétmillió érdeklődőt fogadó intézménynek azután kellett erre emlékeztetni, hogy sokan például a síneken egyensúlyozva készítettek magukról fotókat vagy mosolyogva pózoltak a hírhedt Arbeit macht frei felirat előtt.

Mások viszont éppen a lehetőséget látják a sötét múltban, a „sötét turizmusra” külön iparág épül. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök például tavaly határozott arról, hogy új életet lehelnének Csernobilba: vonzóbbá tennék a turisták számára a tragikus sorsú várost. Az 1986-os atomerőmű-baleset és környéke eddig is látogatható volt, van utazási iroda, amely direkt erre szakosodott. Úgy tűnik, igény is lenne rá:

a Reuters tavaly arról írt, hogy a baleset történetét feldolgozó, nagy sikerű HBO-sorozat megjelenése óta negyven százalékkal nőtt a látogatók száma.

A brit hírügynökség szerint a Kijevből induló túra ára alig száz dollár, amely tartalmazza az angol nyelvű idegenvezetést, a pripjatyi szellemváros bejárását és ebédet a környék egyetlen működő éttermében.

Hasonló jól ismert példa még, hogy ma már a vietnami túrák kihagyhatatlan eleme a háború során a Vietkong által használt úgynevezett Cu Chi-alagutak bejárása. A „sötét turizmus” legnépszerűbb helyeit felsoroló listákon rendre feltűnik még többek között aokigaharai „öngyilkos erdő” vagy az Alcatraz börtönsziget.