Donald Trump tegnapi Twitter-üzenetében azzal vádolta meg az elnökválasztásban alkalmazott Dominion Voting Systems hardver- és szoftverterminálokból álló elektronikus szavazórendszert, hogy országos szinten 2,7 millió, rá adott szavazatot törölt vagy írt jóvá Joe Biden demokrata jelöltnek. Az amerikai elnök az állítását a One America News Network hírcsatorna fehér házi tudósítására alapozta.Trump bejegyzését a Twitter a következő megjegyzéssel látta el: „A választási csalással kapcsolatos vád vitatott”.
Trump 2,7 millió szavazatot kér számon
Az elektronikus szavazórendszer megbízhatatlanságát több tesztelés is alátámasztotta.
![BIDEN, Joe; TRUMP, Donald](https://cdn.magyarnemzet.hu/2021/07/Y-azIm_P3dzKyiZ5rHpA3eV5XS77T5f8b7RBY2ceAsQ/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg4NDlmMTgxNWYwNDQ5NjE5ZTU0NDNkYzhkMmU1N2Yz.jpg)
De máshonnan is érkezett panasz a rendszerre. A Newsmax hírtelevízió idézi Ken Paxton taxasi főügyészt, aki elmondta: 2012 óta háromszor is tesztelték a rendszert, s mindháromszor hardver- és szoftverhibákat fedeztek fel, ami kérdésessé tette az eredményt. Paxton ezért megbízhatatlannak nevezte a Dominiont, így Texas állam inkább lemondott használatáról. – Nem akartunk úgy járni, mint jó néhány más állam, ahol most megkérdőjelezik az elnökválasztás kimenetelét.
Szerinte a gépi szavazást (is) használó államokban kihasználták, hogy az e-szavazati rendszer hibái révén ki van téve törvénytelen manipulációnak és csalásnak.
A főügyészen kívül más politikus és parlamenti képviselő is méltatlankodott, hogy a gyártó nem volt képes kiküszöbölni a hibákat és a szabálytalan működést. A Dominion kétes működésére a vádlók abban is bizonyítékot látnak, hogy a cég 2010-ben azt a Sequoia Voting Systems nevű céget vette meg, amely 2004-ben állítólag választási csalásba keveredett Venezuelában.
A liberális amerikai sajtó is egyhangúlag megkérdőjelezi a One America News Network jelentésének valóságtartalmát, s a nemzetbiztonsági minisztérium és elismert szakértőkből álló választási infrastruktúrát koordináló szövetségi kormánybizottság is kijelentette: „a 2020. november 3-i elnökválasztás volt a legbiztonságosabb voksolás az amerikai történelemben. Jelenleg országszerte választási tisztviselők kétszer is ellenőrzik a teljes választási folyamatot, mielőtt kiadnánk a végső eredményt. Tudatában vagyunk, hogy számos félretájékoztatási alkalomra nyílt lehetőség, de a legnagyobb meggyőződéssel biztosíthatunk mindenkit a választás biztonságáról és integritásáról. Nincs rá semmiféle bizonyíték, hogy a szavazási rendszer törölt vagy elveszített volna szavazatokat, vagy más módon tévedett volna”. Trump több államban is jogi eljárást indított választási csalást emlegetve, s a szavazatok újraszámlálását követeli.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez![](https://cdn.magyarnemzet.hu/2024/07/MFGJfc8RPXncGqUh5kARv7OGIEvTz8HpsBhr1hR5ZYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2EzYTllZTY5MjhlYjQ0ZTZhMTVlOWFhNzVkMGE3ODZk.jpg)
Rekordmennyiségű drogot fogtak a nyomozók
A rizseszsákokba rejtett kokainszállítmány Paraguayból érkezett Spanyolországba.
![](https://cdn.magyarnemzet.hu/2024/07/OC3dxexIovPj4zC3tNkapQQfJgEqSLdr-AQ08eOPlTQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxZDQ4ZWQ3MjAwYTQzOGI4ODQwMWNlNDhjODg2OWEy.jpg)
Így reagált Trump arra, hogy az FBI kételkedik a merénylet körülményeiben
A Szövetségi Nyomozóiroda vezetőjének meghallgatása után tovább folytatódik az ügy.
![](https://cdn.magyarnemzet.hu/2024/07/uYxmvg7z89D5uAZnDZIMPoA77LrXjIpwqcZ9wydvOU0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzgyODFmOTFlNzQyYzQ1ZDk4ZTkxZGRlYTVkOGQwOTNh.jpg)
A Fülöp-szigetek a legrosszabbra készül az olajszennyezés után + videó
Félő, hogy a több kilométeres kiterjedésű szivárgás az ország történetének legsúlyosabbja lehet, ha nem sikerül megfékezni.
![](https://cdn.magyarnemzet.hu/2024/07/w4y9bUf_ICBxLZNzAsHgtF2ACZ1MuNXomRfSxItrshg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzIzOWFlMzYwN2VlNTQyZjZiYzBkYTNhNzZmY2FjOWNh.jpg)
Strandon zaklatott nőket egy migráns Spanyolországban
A marokkói férfi egy kiskorú jelenlétében molesztált szexuálisan két nőt, akik azonnal ráhívták a rendőrséget.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17436603_auto_resized.jpg)
„Hasznos h*lyék” lettek Magyar Péterék?
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17435637_auto_resized.jpg)
Légiriadót rendeltek el a NATO-országban az orosz támadás miatt
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17440536_auto_resized.jpg)
Ez felháborító, döbbenet, mi történt Lékai Mátéval az olimpián
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17440731_auto_resized.jpg)
Felelőtlenség volt vagy egyedi ötlet a Szajna-parti megnyitó a franciáktól?
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17432889_auto_resized.jpg)
Ezek nem lehetnek majd a gyerekeknél szeptembertől az iskolában: itt a lista!
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17439066_auto_resized.jpg)
A magyar kormány torkig van Brüsszellel: ha kell, migránsok tízezreit fogja átengedni Ausztriába és Németországba
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17440916_auto_resized.jpg)
„Ukrajna nem lehet tag!” – keményen üzentek a legfelsőbb kormányzati körökből keleti szomszédunknak
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17440141_auto_resized.jpg)
Ritkán fordul elő olyan olimpián, mint ami Böde-Bíró Blankával megtörténik
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17438807_auto_resized.jpg)
Mellár borítani akarta a bilit, de a tartalma saját fejére hullott
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17435858_auto_resized.jpg)
Most már aggódhatunk: Milákról még az edzője sem tud semmit
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17438311_auto_resized.jpg)
Nagy a riadalom a magyar csapatnál Párizsban, mi lesz háromszoros Európa-bajnokunkkal?
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17440542_auto_resized.jpg)
A világ a párizsi olimpia esti megnyitóját várja + videó
Címoldalról ajánljuk