Hollandia tartsa tiszteletben a magyar belügyeket

Hollandia és Magyarország együttműködése sokkal jobb lenne, ha a kölcsönös tiszteleten alapulna, és a hollandok kevesebbet foglalkoznának a magyar belügyekkel – közölte az MTI-vel Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden az MTI-vel, miután Hágában tárgyalt Stef Blok holland külügyminiszterrel.

Forrás: MTI2021. 01. 19. 18:24
SZIJJÁRTÓ PÉTER Fotó: BORSOS MATYAS Forrás: FACEBOOK
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Európai Bizottság világossá tette, hogy Brüsszel számára az illegális migránsok támogatása sokkal fontosabb, mint az európai országokban élő őshonos nemzeti közösségek ügyének a felkarolása – mondta, arra reagálva, hogy a múlt pénteken a bizottság bejelentette, hogy nem irányoz elő új jogi aktusokat a Minority SafePack nevű európai polgári kezdeményezéssel kapcsolatban. A bizottság azzal indokolta döntését, hogy az eredeti, 2013-as előterjesztés óta eltelt években számos olyan intézkedés született, amely megoldást kínál a benne megfogalmazott javaslatokra.

Ez gyalázat, ez elfogadhatatlan döntés az Európai Bizottság részéről, éppen ezért nekünk, magyaroknak fontos, hogy más nemzetközi szervezetek figyelmét felhívjuk, és segítségüket kérjük az olyan ügyekben, amikor a határon túl élő magyar nemzeti közösségek jogait megsértik – mondta Szijjártó Péter, aki szerint Brüsszel döntésével a kárpátaljai, erdélyi, vajdasági, felvidéki magyarokat a különböző kontinensekről Európában illegálisan érkező és bevándorló személyek mögé sorolta.

A miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy sok esetben a magyarokat fizikailag fenyegető atrocitások történnek Kárpátalján, fenyegetik a magyarokat és családjaikat.

Látható, hogy az ukrán szélsőségesek nem akarnak meghátrálni, továbbra is agresszívan politizálnak. Ezért fontos, hogy a nemzetközi szervezetek – azon belül is az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) – külön figyelmet szenteljen ennek a kérdésnek.

Szijjártó Péter ezért arra kérte Kajrat Abdrahmanovot, az EBESZ új, tavaly december elején kinevezett kisebbségügyi főbiztosát, érje el, hogy szervezet speciális ukrajnai megfigyelő missziója ne csak Ukrajna keleti, hanem nyugati végében is teljesítsen szolgálatot, állandó jelenlétet hozzon létre Kárpátalján.

Szijjártó Péter elmondta, hogy a jövő héten Kijevbe utazik, mert – mint fogalmazott – „a kommunikációs csatornákat nyitva kell tartani”.

A tárcavezető továbbra is hisz abban, hogy vissza lehet téríteni a két ország kapcsolatrendszerét a kölcsönös tisztelet talajára, és hiszi azt, hogy Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter személyesen is ezt az álláspontot képviseli.

Remélem, hogy legalább valamifajta előrelépést sikerül elérni a két ország kapcsolatrendszerében, amelyre a legnagyobb befolyást nyilvánvalóan a gyakorolja, hogy hogyan bánunk egymás kisebbségeivel – mondta a külgazdasági és külügyminiszter a hírügynökségnek.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.