Kim Dzsong Un nukleáris fegyverekkel válaszolt Joe Bidennek

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

„Orgyilkos” és „veszett kutya” – mélyről indul az észak-koreai és amerikai vezető viszonya.

2021. 01. 09. 12:22
KIM Dzsong Un
Phenjan, 2021. január 6. A KCNA észak-koreai hírügynökség által közreadott képen Kim Dzsong Un elsõszámú észak-koreai vezetõ, a Koreai Munkapárt elsõ titkára (k) beszél pártja kongresszusának megnyitóján Phenjanban 2021. január 5-én. Az észak-koreai vezetõ beszédében elmondta, hogy szinte egyik szektorban sem teljesültek az elõzõ ötéves gazdasági terv célkitûzései. MTI/AP/KCNA via KNS Fotó: -

A héten már korábban is összeültek a Koreai Munkapárt politikusai abból a célból, hogy elfogadják az új ötéves tervet. Kim Dzsong Un nyitóbeszédében a korábbi ötéves terv eredményeiről beszélt, elmondta, hogy az abban foglalt célkitűzések nem teljesültek, nevezetesen az ország energiaellátása nem javult, valamint az ipari és a mezőgazdasági termelés növelését sem sikerült teljesíteni.

A Koreai Munkapárt kongresszusának megnyitó ünnepségéről Phenjanban
Fotó: MTI/EPA/KCNA

– Bár az előző ötéves tervnek már tavaly teljesülnie kellett volna, az eredmények iszonyatosan elmaradtak a célkitűzésektől csaknem minden ágazatban

– jelentette ki. Hozzátette, hogy meg kell erősíteni az ország önellátó képességeit, szerinte ezzel könnyebben leküzdhetők lennének a fejlődést akadályozó külső és belső kihívások. Észak-Korea hivatalosan nem ismeri el, hogy az országban megjelent volna a koronavírus, ám szakértők ennek hitelességét megkérdőjelezik.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.