alelnök, a megszokottnál nagyobb hatalommal
Az összes eddigi amerikai alelnök közül Dick Cheney, George W. Bush alelnöke (2001–2009) volt a leginkább „önjáró” az Egyesült Államok történetében.
Hivatala nyolc éve alatt olyan példátlan hatalomra tett szert, amekkorát sem elődei, sem utódai azóta sem birtokoltak – legalábbis eddig.
Az Npr.org konzervatív amerikai híroldal szerint az első négyéves időszakban átalakította a nemzetbiztonsági törvényt, kiterjesztette a végrehajtó hatalom előjogait, valamint az ő kezdeményezésére bevezették a titkos, bírói végzés nélküli megfigyeléseket, megkerülve a kongresszus kifejezetten e tevékenység felügyeletére létrehozott bizottságát.
Továbbá olyan tervet tárt az elnök elé, amelynek következményeként Washington megszakította a tárgyalásokat Észak-Koreával, s főszerepet játszott abban, hogy a háborús héjáknak sikerült rábeszélniük Busht az Irak elleni háborúra. Belpolitikai fronton rajta tartotta a szemét a legfelsőbb bíróság tagjainak a kinevezésén, ő mondta ki a végső szót a kabinetiroda tisztségviselőinek kiválasztásában, Bush tudta nélkül átírta az adótörvényt, beleemelve az elnök által ellenzett kamatadót. S ő volt az, aki kijárta az energia- és környezetvédelmi törvénynek az iparágak szája íze szerinti átalakítását.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!