– Hogyan fogadta a hírt, miszerint az olasz kormányfő, Mario Draghi aláírta azt a levelet, mely elítéli Magyarországot a kiskorúak védelmére hozott törvény miatt? Tizenhét ország vezetője azzal vádolja a magyar kormányt, hogy a törvény hátrányosan különbözteti meg az LMBTQ-közösség tagjait.
– Megdöbbenéssel vettem tudomásul. Csak annyit mondhatok, hogy mi egy másik Olaszország vagyunk, nem tudunk azonosulni a kormányfő álláspontjával. Magyarország nemzetközi összefogást és támogatást érdemelne bátor döntéséért. Különösen azért, mert nem fél attól, hogy meghallgassa az állampolgárok véleményét. Ennek bizonyítékaként népszavazásra bocsátotta a viták kereszttüzébe került törvényt. Jó lenne, ha lenne egy nemzetközi fórum, ahol a nyugati államok polgárai is nyíltan véleményt nyilváníthatnának és elmondhatnák, hogyan szeretnék nevelni a gyermekeiket. A valóság ugyanis az, hogy az olasz szülők is boldogok lennének, ha gyermekeiket ideológiáktól mentesen, saját világlátásuk szerint nevelhetnék.
– Ezt nem támogatja az olasz politika?
– Ma Olaszországban a jogalkotók még több teret engednének az LMBTQ-ideológiák terjeszkedésének az iskolákban és még kevesebb szabadságot a szülőknek, hogy megvédhessék gyermekeiket a kártékony befolyásoktól. A napokban személyesen találkoztam Alessandro Zan képviselővel, a homotranszfóbiát büntető törvénytervezet kezdeményezőjével. Egy levelet szerettem volna átadni neki, amely több ezer olasz család aggodalmait gyűjtötte össze. Zan képviselő csak annyit válaszolt: „Nem lehetünk homofób ország, mint Magyarország és Lengyelország.” Aztán sarkon fordult, és válasz nélkül otthagyott. Én csak annyit kiabáltam utána tehetetlenségemben: „Attól lenne homofób, amiért megengedi a szülőknek, hogy szabadon neveljék a gyermekeiket?” Ő még csak hátra sem fordult, hogy a szemembe nézzen, csak elment. Ilyen a baloldali politika, képtelen valódi választ adni az állampolgároknak vagy meghallgatni a véleményüket.
– Mit gondol a magyar népszavazásról?
– Azt hiszem, hogy a referendum rendkívüli horderejű dolog, hiszen még nagyobb szabadságot biztosít a magyar állampolgároknak, hogy maguk dönthessenek, és válaszukkal megerősítsék vagy elutasítsák a kormány rendelkezését. Ez lehetőséget ad arra is, hogy Magyarország végre megszabadulhasson a nemzetközi stigmától, a hamis vádaktól, amelyek azt állítják, hogy homofób ország. A magyaroknak azonban a helyes döntés meghozásához szükségük van arra, hogy tudják, mi történik a nyugati országok iskoláiban.
– Miért? Mi történik Olaszországban?
– Az olasz családoknak egyedül kellett megvívniuk a szabad nevelésért folytatott harcukat, civil szervezetek, keresztény mozgalmak, élet- és családvédők összefogásával. Az általam vezetett és létrehozott civil szervezet, amelynek már az elnevezése is önmagáért beszél – El a kezekkel a családtól! – 2013-ban jött létre nagyon nehéz, reménytelennek tűnő történelmi pillanatban. Azokban az években az olasz családok arra lettek figyelmesek, hogy az iskolák falai közé veszélyes és káros ideológiák szivárogtak be, anélkül, hogy a szülőknek tudomása lett volna róla, vagy beleegyezésüket adták volna hozzá. A diszkrimináció és rasszizmus elleni nemzeti iroda nemi különbségeket bemutató propagandafüzeteket kezdett el terjeszteni az iskolákban. Egyértelmű volt, hogy mindezt a szülőktől elrejtve szerették volna megvalósítani, útnak indítva a gyermekek ideológiai indoktrinációját. Első pillantásra úgy festett, mintha a különböző vallások, etnikumok, kulturális és társadalmi csoportok elfogadásáról lenne szó. A valóság azonban az volt, hogy a homoszexualitás elfogadására irányuló nyílt propaganda volt a kiadványokban. Ez volt az a pillanat, amikor egy konferenciát követően több család összefogásával megszületett a szervezet, amelynek az elsődleges célja az volt, hogy felhívja a figyelmet az aljasul lappangó veszélyre, amely nemzetünkre, gyermekeinkre leselkedett, s tájékoztassa a családokat, hogy mire is megy ki a játék.
