Tavaly áprilisban, a koronavírus első hulláma idején a spanyol kormánynak több százezer szájmaszkot kellett visszahívnia, mert kiderült róluk, hogy hibásak és nem adnak megfelelő védelmet a Covid–19 ellen. A túl nagy áteresztőképességű FFP2-es maszkokat egy olyan kínai cégtől vásárolták meg, amely a piacinál alacsonyabb áron kínálta a terméket, majd azokat nyolc régió kórházaiban, szociális otthonaiban osztották szét használatra. A madridi 14. számú törvényszék vezetője a munkavállalók jogainak megsértése miatt vonja felelősségre Salvador Illát, aki a vásárlást és a maszkok elosztását is jóváhagyta. Illa azóta már lemondott az egészségügyi minisztérium éléről, hogy indulhasson a téli katalóniai választásokon, így ügyében várhatóan a katalán legfelsőbb bíróság jár majd el. A volt tárcavezetőt azzal vádolják, hogy túl nagy kockázatnak tette ki a munkavállalók egészségét, ráadásul nem lehetett megbízható információkat szerezni sem az elküldött maszkok mennyiségéről, sem a régiók közötti elosztás arányairól.
Forrás: Onda Cero
Már a kiskorú migránsok védelmével megbízott francia minisztériumi vezető is ellenzi a migránsok befogadását
A francia igazságügyi minisztérium kiskorúak jogi védelmével megbízott főosztályának vezetője, Charlotte Caubel a Le Figarónak adott interjújában nyíltan bírálta Franciaország nagyvonalúságát, a magukat kiskorúaknak mondó és felnőtt kísérő nélkül az országba érkező illegális migránsokkal szemben. Bár a koronavírus-járvány miatt a Franciaországba tartó illegális bevándorlók száma 43 százalékkal visszaesett 2020-ban, Caubel szerint az országban lévő kiskorú, kísérő nélkül érkezett migránsok problémája ugyanolyan égető maradt. A jogász a saját tapasztalatai alapján óvatosságra inti Franciaországot, és arra figyelmeztet, hogy a francia állam túl naiv és túl nagyvonalú ezekkel a hívatlan, de mégis befogadott fiatalokkal szemben.
Caubel arra figyelmeztet, hogy a kiskorú migránsok gondozásával megbízott szakemberek, szociális munkások éveket töltetnek el egy-egy fiatal ellátásával, mire végül kiderül, hogy nem kiskorúról, hanem 25–28 éves férfiakról van szó. 2020-ban 9500 felnőtt kísérő nélküli, állítólagos kiskorú kért menedéket Franciaországban.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!