Alig telt el nyolc nap az úgynevezett Zan-törvény bukása óta, máris újra terítékre került az LMBTQ-jogok kérdése Olaszországban. Csütörtökön a római parlament felsőháza elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely tiltja a szexista, agresszív, valamint a nemi szetereotípiákra utaló, illetve a nemi, vallási és etnikai hovatartozást vagy fogyatékosságot sértő reklámok elhelyezését a tömegközlekedési eszközökön és az utcai reklámfelületeken.
Baloldali LMBTQ-tervezetet fogadott el a római parlament
A törvényjavaslat tiltja többek közt a nemi szetereotípiákra utaló reklámok elhelyezését.

A baloldali pártok láthatólag nem nyugszanak bele a vereségbe, Alessandro Zan baloldali politikus jelezte, hogy folytatják az LMBTQ-jogokért vívott harcot. A politikus nevével fémjelzett törvényjavaslat október 27-én bukott el a felsőházi szavazáson, amit a jobboldal győzelemnek nevezett. A javaslat a nemhez, szexuális orientációhoz, társadalmi nemhez köthető diszkrimináció és az erőszak elleni fellépést kívánta szigorítani.
A jobboldali pártok többek között a törvényben szereplő genderidentitás-oktatás, valamint a család jogi meghatározásának a módosítása miatt mondtak nemet rá.
A baloldali Demokrata Párt által benyújtott legújabb kezdeményezés is heves vitát váltott ki a parlamentben. A jobboldali kormánypárti Liga és a jobboldali ellenzéki Olaszország Fivérei szenátorai a Zan-törvény rejtett változatát vélték felfedezni a törvénytervezet szövegében, s a Zan-törvényhez hasonlóan most is a genderidentitásra vonatkozó paragrafusok eltávolítását követelték, amely nem biológiai, hanem társadalmi alapon határozza meg a nemeket. Az Olaszország Fivérei újra titkos szavazást kérvényezett, hogy a szenátorok a lelkiismeretük szerint dönthessenek. Erre azonban nem került sor, Maria Elisabetta Casellati házelnök szavazásra bocsátotta a törvénytervezetet, amelyet eredeti formájában fogadtak el.
A jövőben már nem mondhatjuk, hogy a béranyaság undorító üzletág, s azt sem, hogy két apa nem fogadhat örökbe egy gyermeket
– elemzi az újonnan meghozott intézkedés konkrét következményeit Antonio Brandi, a Pro Vita e Famiglia civil szervezet elnöke. – Az olasz weboldalakon és YouTube-csatornákon azonban szabadon reklámozhatják az anyaméh bűncselekménynek minősülő áruba bocsátását – hívja fel a figyelmet a szervezet vezetője a kettős mércére. – Ők szabadon üzérkedhetnek, ránk pedig szájzárat tesznek, ha a béranyaság vagy a homoszexuálisok általi gyermek-örökbefogadás ellen emelnénk fel a szavunkat – tette hozzá. A továbbiakban ugyanis tilos lesz reklámfelületen megjelentetni, hogy a gyermekek biológiai nemüknek megfelelően csak fiúk vagy lányok lehetnek, mint ahogyan azt is, hogy gyermeke csak egy anyának és egy apának lehet. A civil szervezet azonnal aláírásgyűjtésbe kezdett, hogy a rendelet visszavonását követelje.
Borítókép: Szivárványszínű zászlót lenget a Rómában megtartott Pride felvonulás egyik résztvevője 2021. június 26-án (Fotó: AFP/Tiziana Fabi)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Medvegyev: A „liberális söpredék” felelős a politikai gyilkosságokért
Ki lesz a következő?

Magyar Péter megint aláírt egy indítványt, most éppen a magyar gazdák kárára
A lengyel és romániai gazdák támogatását csak úgy lehet növelni a kiegyenlítés jegyében, hogy másoktól elvesznek. Például a magyar gazdáktól.

Orbán Viktor: Meg kell állítani a gyűlöletkeltő baloldalt!
A baloldali gyűlöletkeltés közvetlenül veszélyezteti a konzervatív, patrióta politikusokat.

Deutsch Tamás: Elég az erőszakból
Az európai parlamenti képviselő szerint a folyamatos uszítás vezetett a megdöbbentő tragédiához.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Medvegyev: A „liberális söpredék” felelős a politikai gyilkosságokért
Ki lesz a következő?

Magyar Péter megint aláírt egy indítványt, most éppen a magyar gazdák kárára
A lengyel és romániai gazdák támogatását csak úgy lehet növelni a kiegyenlítés jegyében, hogy másoktól elvesznek. Például a magyar gazdáktól.

Orbán Viktor: Meg kell állítani a gyűlöletkeltő baloldalt!
A baloldali gyűlöletkeltés közvetlenül veszélyezteti a konzervatív, patrióta politikusokat.

Deutsch Tamás: Elég az erőszakból
Az európai parlamenti képviselő szerint a folyamatos uszítás vezetett a megdöbbentő tragédiához.