Picchi hozzáfűzte: az európai bürokraták egy része kísérletet tesz arra, hogy egy integrációs folyamatot rákényszerítsen a tagállamokra, mely ellenállást vált ki egyes népekben. – Mi azonban fontosnak tartjuk, hogy egyetemi központok, agytrösztök tudományos kutatómunkájának köszönhetően az adott országok határozottan visszautasíthassák az európai unió hegemonikus törekvéseit – magyarázta az olasz képviselő.
Daniele Scalea, a Centro Studi Strategici Macchiavelli csoport vezetője a Magyar Nemzetnek arról beszélt: Ursula von der Leyen bizottsági elnök és az Európai Parlament baloldali ága támadások sorozatát indította Magyarország és Lengyelország ellen, amiért konzervatív értékeket képviselve eltérnek az unió ideológiai-politikai nézeteitől. Mint azt hangsúlyozta:
– Ezen országok nemzeti kormányai nem Európa ellenesek, csupán ellenállnak, amikor úgy érzik, hogy az unió megpróbálja átlépni a már korábban meghatározott határokat.
Hozzáfűzte azt is: a balliberálisok célja egy az egyes tagállamok felett álló, azokat irányító európai szuperhatalom létrehozása. – Támadások kereszttüzébe kerülnek mindazok az országok, melyek ellenállnak az Európai Unió eltorzulásának, mely nem más, mint a nemzeti szuverenitás ellen indított agresszió – magyarázta Sacalea.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!