1948-ban volt utoljára ilyen kevés lakosa Horvátországnak. Ezt mutatják a hivatalos népszámlálás első adatai: 1991 óta az Adria-parti állam lélekszáma 895 ezer fővel csökkent. Ez nagyjából Zágráb lakosságának felel meg. Harminc év alatt egy fővárosnyi ember tűnt el Horvátországból. Csak az elmúlt évtizedben az ország a lakosságának tíz százalékát, csaknem 400 ezer embert veszített el. 2011-ben ugyanis 4 284 889-en éltek Horvátországban, ma pedig a hivatalos mérések alapján 3 888 529 lakost jegyeznek. A népszámlálást 2021-ben végezték el Horvátországban.
Kizójanító adatok – hová tűntek a horvátok?
Az elmúlt tíz évben csaknem 400 ezer fővel csökkent Horvátország lakossága. A népszámlálás első adatai szerint csak három város népességszáma haladja meg a százezer főt – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

A városi lakosság száma is csökken
Három olyan város van Horvátországban, ahol a lakosság száma meghaladja a százezer főt: Zágráb, Split és Rijeka.
A hivatalos adatok szerint a fővárosban 769 944-en élnek, a második a tengerparti Split a maga 161 ezer lakosával. A százezer főt meghaladó városok listájára ezeken kívül csak Rijeka fért fel, ott 108 ezer ember él. Érdekesség, hogy a nagyobb városok lélekszáma is jelentősen visszaesett. Rijeka lakossága egy évtized alatt 14, míg Splité 13 százalékkal csökkent.
Nincs olyan megye, ahol nőtt volna a lakosok száma
A népszámlálás elsődleges eredményei azt mutatják, hogy nincs olyan megye Horvátországban, ahol nőtt volna a lakosok száma. Vukovár-Szerém Megyében szinte ötödével csökkent a lakosok száma tíz év alatt. Sziszek-Monoszló és Bród-Szávamente megyékben csaknem 18 százalékkal fogyott az ott élők száma ezen időtartam alatt. A legkisebb lélekszámcsökkenés Zágrábban, a Dubrovnik-Neretva és Zára megyében figyelhető meg.
A háború után az elvándorlás a legfőbb probléma
A horvát média szerint ezek a számok ugyan kijózanítólag hatnak, ennek ellenére még mindig szebb képet festenek, mint a valós állapotok.
A horvátok közül sokan dolgoznak Nyugat-Európában, így az év nagyobb részét a gazdagabb európai uniós országokban töltik, csak látogatóba járnak haza a családjukhoz. A felmenőik azonban őket még jórészt otthonra jegyeztették be. Ha ezt is figyelembe vesszük, akkor további lakosságcsökkenéssel kell számolni. A 90-es évek balkáni háborúi is megtették a magukét, akkor többen menekültek külföldre, hagyták el otthonaikat. A kiáramlás folytatódott az elmúlt években, annak ellenére, hogy most már béke és stabilitás tapasztalható az országban.
A nagyobb fizetés, a biztos megélhetés sokakat arra ösztönzött, hogy elhagyják szülőföldjüket.
A negatív népszaporulat is befolyásolta ezeket az adatokat. Horvátországban már évek óta tapasztalható a trend. Többen halnak meg évente, mint ahányan születnek.
Demográfiai szempontból a világ tíz legrosszabb állama között
– Ezekben a számokban semmi meglepő nincs – ezt mondta az adatok kapcsán a horvát közmédiának Nenad Pokos. A népességkutató szerint az elmúlt tíz évben a lakosságszám csökkenése egyértelműen drámainak mondható. Mindez legfőképpen a negatív demográfiai adatoknak és az elvándorlásnak tudható be. Mint a szakember fogalmazott: – Horvátország a népességfogyás szempontjából a világ tíz legrosszabb állama között van. Ezt bizonyítják a mostani adatok is – tette hozzá a demográfus. Pokos aláhúzta: tíz év alatt 400 ezer ember, ez hatalmas esésnek számít. Szerinte mintegy 150 ezer emberrel kevesebb született az elmúlt évtizedben, mint amennyi meghalt, és 250 ezerre tehető azoknak a száma, akik a szebb jövő érdekében elhagyták az országot.
Borítókép: A horvátországi Rovinj óvárosa (Fotó: MTI/Branstetter Sándor)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Kuzmányi István: Folytonosság van, nem csak Ferenc pápával
Sokan találgatják, milyen irányt vesz az egyház.

Lezuhant egy helikopter, több katona is meghalt
Egy bemutató közben történt a baleset.

Boros Bánk Levente: Az ukrán kémvádak időzítése nem véletlen
Az ügy időzítése nem független az uniós tagsági vitától.

Trump ismét beszélt Zelenszkijjel
Az Egyesült Államok elnöke azután egyeztetett az ukrán elnökkel, hogy jóváhagyták az Egyesült Államok és Ukrajna között létrejött, az ásványkincsekről szóló gazdasági megállapodást.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Emberfeletti munkával mentettek életet a rakamazi rendőrök

Óriási szenzáció Tatabányán: kihalás szélén álló fajt találtak a Csónakázó-tóban + videó

Végre megtette Szabó Zsófi, amire mindenki várt: ledobta a textilt

Ausztria olyat tesz, amit Magyarország soha: akkora a baj, hogy már a családok támogatásán is spórol az osztrák kormány – ennyi pénzt vesznek el tőlük

Ez a csillagjegy ma pénzügyekben is szerencsés hírt kaphat

Felkészült a válaszlépésre Orbán Viktor: már meg is tette a szükséges intézkedéseket

Ismert ember ölte meg a feleségét a II. kerületben

Óriási bukás és dán győzelem a Giro d'Italia első szakaszán – videó

Slot súlyos döntést hozott a Liverpool-játékos távozása után

Horn Gábor szavai a szakadékba lökhetik Magyar Pétert

Ez gyors volt! Máris kiderült mi áll Gyurcsány Ferenc lemondása mögött

Kovács Kokó István visszatér a ringbe – nem akárkivel csap össze
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Kuzmányi István: Folytonosság van, nem csak Ferenc pápával
Sokan találgatják, milyen irányt vesz az egyház.

Lezuhant egy helikopter, több katona is meghalt
Egy bemutató közben történt a baleset.

Boros Bánk Levente: Az ukrán kémvádak időzítése nem véletlen
Az ügy időzítése nem független az uniós tagsági vitától.

Trump ismét beszélt Zelenszkijjel
Az Egyesült Államok elnöke azután egyeztetett az ukrán elnökkel, hogy jóváhagyták az Egyesült Államok és Ukrajna között létrejött, az ásványkincsekről szóló gazdasági megállapodást.