A NATO nem hagyja magára Romániát, a Fekete-tenger térségének biztonsága stratégiai fontosságú számára, a romániai csapaterősítés pedig a NATO összetartásának és egységének bizonyítéka – hangoztatta Jens Stoltenberg NATO-főtitkár pénteken a romániai Mihail Kogalniceanu légitámaszponton, ahol a Németországból áthelyezett újabb ezer amerikai katona fog állomásozni. A román elnökkel közösen tartott sajtóértekezletén Stoltenberg rámutatott: a NATO védelmi szövetség, csapaterősítése válasz az orosz fenyegetésre, a többnemzetiségű csapatok jelenlétével pedig azt üzeni, hogy bármely tagállam megtámadása az összes többi egységes válaszát eredményezné.
Romániában német és olasz vadászgépek is részt vesznek a NATO légterének védelmében, pénteken spanyol repülőgépek érkeznek Bulgáriába, és mintegy ezer amerikai katona van úton a Fekete-tengeri Kogalniceanu-támaszpont felé, így az ott állomásozó katonák száma kétezer fölé emelkedik
– sorolta a védelmi szövetség főtitkára.
Az ukrán határ mentén egyre fokozódó orosz csapatösszevonás miatt Stoltenberg szerint valós a veszély arra, hogy újabb katonai konfliktus robban ki Európában, ezért a NATO továbbra is tárgyal Oroszországgal, és megpróbálja rávenni a feszültség enyhítésére.
Gondolom, nem fér kétség hozzá, hogy Oroszország az agresszor: elfoglalta a szomszédos Ukrajna területének egy részét, illegálisan annektálta a Krím félszigetet, továbbra is destabilizálja Kelet-Ukrajnát a Donyec-medencei szakadárok által, most pedig százezer harcra kész katonát hozott Ukrajna térségébe, és tovább növeli a feszültséget. Ezért támogatásunkról kell biztosítanunk ukrajnai partnereinket, és el kell oszlatnunk minden kételyt azzal kapcsolatban, hogy a NATO kész megvédeni minden tagállamát
– hangoztatta NATO-főtitkár.
A NATO hosszabb távon is erősíteni akarja jelenlétét a keleti szárnyon, a konkrét módozatokról jövő heti értekezletükön tárgyalnak a tagországok védelmi miniszterei. Stoltenberg kifejtette: Franciaország felajánlása, mely szerint kész egy NATO-küldetés részeként katonákat küldeni Romániába, ennek a hosszabb távú csapaterősítési tervnek a részét képezi. Klaus Johannis államfő a román nép nevében üdvözölte az újabb amerikai katonák Romániába érkezését, és úgy értékelte: ez az Egyesült Államok támogatásának és szolidaritásának félreérthetetlen bizonyítéka, a NATO védelmi és elrettentő képességét erősíti. Szerinte ez a legsúlyosabb válság a vasfüggöny lebontása óta, de egyetlen román állampolgárnak sincs oka félelemre, Románia biztonságát – saját haderején kívül – NATO-tagsága és az Egyesült Államok stratégiai szövetségesi támogatása is garantálja. Megjegyezte: Románia 2004-ben, amikor felvették a NATO-ba, még csak haszonélvezője volt a védelmi szövetség által nyújtott biztonságnak. Most már maga is hozzájárul a közös biztonsághoz, a GDP két százalékát fordítja védelmi kiadásokra és folyamatosan korszerűsíti, fejleszti haderejét.