− Törökország kész kivenni a részét a két szövetségese közti konfliktus megoldásában − szögezte le Recep Tayyip Erdogan török elnök múlt heti kijevi látogatásakor. − Akár vezetői csúcstalálkozóról, akár technikai megbeszélésről legyen szó, Ankara kapui nyitva állnak a két fél előtt − tette hozzá. Erdogan szavai nem légből kapott, hangzatos kijelentések.
A közvetítés a török külpolitika elmúlt 10-15 évének gyakran használt eszköze, erre láthattunk számos példát a Közel-Keleten, valamint a Balkánon is.
Emellett azonkívül, hogy az utóbbi bő öt évben Ankara Kijevvel ápolt kapcsolatai virágzásnak indultak, Törökország Moszkvával is képes együttműködni − érdekszféráik ütközése miatt ez szükséges is.
− A törökök alapvetően üzleti szempontból nézik a kialakult helyzetet: az elmúlt időszakban rengeteg nagy török cég tört be az ukrán piacra, emellett egy gyümölcsöző fegyverkereskedelmi partnerség is fennáll a két ország között, ami a híres, török fejlesztésű Bayraktar TB–2 drónok adásvételében csúcsosodott ki.
A pragmatikus megközelítésnek köszönhetően Ankara támogatja Ukrajna területi integritását, nem ismeri el a Krím félsziget annexióját, ez a krími tatár közösség helyzete miatt sem lehetséges, az ő ügyük a török belpolitika egyik meghatározó témája − mutatott rá Egeresi Zoltán, a Stratégiai Védelmi Kutatóintézet kutatója.
− Ennek ellenére próbálnak minél kevésbé szembemenni Moszkvával, a török–orosz kapcsolatok ugyanis nagyon bonyolultak, rengeteg területen kénytelenek kooperálni. Ilyen például Szíria, Líbia vagy legutóbb a Dél-Kaukázus. Ezenfelül Ankara és Moszkva között működik egy nagyon komoly gazdasági partnerség, valamint Törökország nagyban függ az orosz földgáztól is − fogalmazott a szakértő.
Emellett Törökország nem utolsósorban NATO-tagállam is, így az ukrán válsághoz való kötődésének különleges helyzetéből fakadóan adódik, hogy ténylegesen van esélye betölteni a békítő szerepét, még ha ez igen csekély is.
− A NATO–orosz feszültség során Ankara végig a két fél között egyensúlyozik, úgynevezett vonakodó szövetségesként lép fel. Ha arra kerülne a sor, egyértelmű, hogy az észak-atlanti szövetséget választaná, ennek lehetőségét azonban minél inkább szeretné elkerülni, itt jön képbe a mediáció. Törökországnak hatalmas presztízsgyőzelem lenne, ha egy békemegállapodást tető alá tudna hozni
− emelte ki Egeresi Zoltán, de gyorsan hozzátette, hogy ennek esélye nagyon kicsi. − Moszkva valószínűleg sokkal többet akar, mint amennyit jelen esetben Ankara nyújtani tud – magyarázta.
Amennyiben azonban mégis sikerülne valamilyen egyezségre bírni Volodimir Zelenszkij ukrán és Vlagyimir Putyin orosz államfőket, az pozitív hatással lehetne az utóbbi időben mélyrepülésben lévő török–amerikai kapcsolatok minőségére is. − Jelenleg nagyon rossz Törökország megítélése, nemcsak a washingtoni adminisztrációban, de annak legmagasabb szintjén is − ellentétben Donald Trump kormányzásának idejével, aki jó kapcsolatot ápolt Erdogannal.
Ezt a sikeres békéltetés elkezdhetné feloldani, ezáltal pedig Ankara egy a stabilizálást elősegítő NATO-szövetséges képét mutatná Washington felé − mutatott rá a szakértő.
Hozzátette: egy jó pont nem fogja helyrehozni az évek során Törökország számláján felgyűlt rengeteg negatívumot, kezdve az orosz Sz–400-as légvédelmi rendszerek beszerzésével, melyek a NATO-tagállamok egy része szerint kiemelt biztonsági kockázatot jelentenek a szövetségre nézve. − Hatalmas általános renoménövelés lenne egy megállapodás, az általános vélekedést, a régióbeli kapcsolatok alapvető dinamikáit azonban nem írná felül − zárta szavait a kutató.
Borítókép: Recep Tayyip Erdogan török elnök és Vlagyimir Putyin orosz államfő (Fotó: Anadolu Agency)
