Forrás: Yle
A spanyol kormány megkönnyíti az Ukrajnából menekülő fiatalok egyetemi jelentkezését
A spanyol egyetemekért felelős minisztérium ígéretet tett arra, hogy támogatja azokat az ukrán diákokat és tanárokat, akik kénytelenek elhagyni hazájukat az oroszok támadása miatt. Joan Subirats tárcavezető hangsúlyozta, hogy teljes mértékben egyetért az Oroszországot sújtó nyugati szankciókkal, és minden erejével azon van, hogy saját minisztériumán keresztül is segítse az ukránokat. A Spanyolországba érkező egyetemi hallgatók helyzetének könnyítéséért egyebek mellett enyhítik a felvételi követelményeket, hogy a fiatalok mielőbb folytathassák hazájukban megkezdett tanulmányaikat, és viszonylag rendezett körülmények között élhessenek tovább. Subirats hangsúlyozta: – Minden erőnkkel segíteni fogunk most is, hiszen ugyanezt tettük korábban az afganisztáni menekültekkel is. Az afgán diákok esetében spanyol nyelvi kurzusokat is indítottak, valamint lehetőséget adtak a spanyol kulturális értékek elsajátítására is, hogy könnyebben be tudjanak illeszkedni a társadalomba és a helyi rendszerbe.
Forrás: cope.es
Az olasz kormányfő új energiaforrások után kutat
Olaszország el akarja kerülni az energetikai vészhelyzetet, ezért alternatív megoldásokat keres arra az esetre, ha elakad a gázszállítmány Oroszország felől az elhúzódó orosz–ukrán háború miatt. Olaszország gázfogyasztásának negyvenöt százalékát fedezi az Oroszországból érkező energia. Alternatívák és új forgatókönyvek kidolgozása nélkül jövő őszre gázválság alakulhat ki az országban. A kormány jelenleg azt tervezi, hogy növeli a szélenergia arányát, öt százalékról tízre. Továbbá tervben van a hőerőművek maximális kihasználása is.
A „gázmentő” elnevezésű rendelet a használaton kívüli szélerőművek újraindításáról is szól. A krízis megelőzésének egyik kulcsfontosságú szereplője Algéria, amely a második legnagyobb gázenergia-szállító Olaszország számára. Luigi di Maio külügyminiszter a napokban Algériába utazott, hogy a korábban megállapodott gázmennyiség növeléséről tárgyaljon.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!