Ma sem tudták felállítani a humanitárius folyosókat

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A hétvégén tett kísérleteket követően a mai nap folyamán sem sikerült biztosítani a menekülő civilek és segélyszállítmányok áramlását az ostrom alatt álló ukrán nagyvárosokban. A Moszkva által felajánlott hat útvonalat Kijev elutasította, ugyanis ezekből négy Oroszország és a vele szövetséges Belarusz területére irányította volna a lakosságot.

2022. 03. 07. 18:29

Amellett, hogy segélyszállítmányok bevitelére, valamint civilek kimenekítésére használják, lehetőséget ad az ENSZ tisztviselőinek és újságíróknak arra, hogy az ostromok során történő potenciális háborús bűncselekményeket dokumentálják.

A „zöldfolyosókat” a XX. század közepétől alkalmazzák különböző konfliktusok során, például a második világháború alatt így menekítették ki a zsidó gyermekeket a nácik által uralt területekről. Ezenfelül a dél-szláv háború során, Szarajevó ostrománál, legutóbb pedig a szír Gúta városának evakuációja során állítottak fel hasonló biztonságos útvonalakat.

Borítókép: Ukrajnai menekültek a lengyel határnál (Fotó: AFP/Louisa Gouliamaki)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.