Míg nyáron inkább belpolitikai kérdések – például az abortuszról, a lövöldözésekről vagy a választójog reformjáról szóló viták – uralták a közbeszédet, az utóbbi hetekben ismét a gazdaság nehéz helyzete miatt aggódik az amerikai lakosság, ez pedig nem kedvez a Demokrata Pártnak és Joe Biden elnöknek – olvasható a konzervatív Fox News elemzésében.
Az infláció és az üzemanyagárak drasztikus mértékű emelkedésével megnőtt azoknak az aránya – a The New York Times felmérése szerint a júliusi 36 százalékról 44 százalékra –, akik szerint a gazdaság állapota a leginkább aggályra okot adó kérdés. Ráadásul a leginkább emiatt aggódók 64 százaléka a republikánusokra fog szavazni. A felmérés arra is rávilágít, hogy az egyik párthoz sem hű szavazók körében tíz százalékpontos a republikánusok előnye, míg egy hónappal ezelőtt a demokraták vezettek három százalékponttal. Az pedig az AP hírügynökség minapi felméréséből derült ki, hogy az amerikaiak 70 százaléka – a demokrata szavazók 55 százaléka – elégedetlen az Egyesült Államokban zajló folyamatokkal.
A demokraták nem hallgattak a választók aggályaira, s most a Biden által 2020-ban könnyen megnyert választókerületeket kell védelmezniük
– mondta a Fox Newsnak Erin Perrine politikai elemző. A 435 fős képviselőházban jelenleg 220 fős többségük van a demokratáknak, de az előrejelzések szerint a republikánusok akár 248 mandátumot is szerezhetnek. Bár a szenátus feletti kontrolljukat megtarthatják a demokraták, ennek az esélye az előrejelzések szerint 71-ről 61 százalékra csökkent. A republikánusoknak csupán eggyel kellene növelniük a szenátorok számát, a mandátumok megoszlása ugyanis jelenleg 50:50, a demokraták fölényét csupán Kamala Harris alelnök szavazata biztosítja. Ha mindkét házban többséget szereznének, a republikánusok erőteljesen korlátozni tudnák Joe Biden mozgásterét, másrészt elindíthatnák az elnök és családja korrupciógyanús ügyeiben ígért vizsgálatokat.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!