A szólásszabadság mentsvára vagy a pokol tágra nyílt kapuja?

Elon Musk péntek reggeli bejelentése a közösségi platform felvásárlásáról fenekestül felforgatta a Twitterrel kapcsolatos közbeszédet. Hozzászólások ezrei bontottak szárnyat a szolgáltatáson belül és azon kívül. Úgy tűnik, hogy az új tulajdonos két, egymástól gyökeresen eltérő tábor között találta magát.

2022. 10. 28. 16:22
Elon Musk & Twitter
Elon Musk & Twitter Fotó: MUHAMMED SELIM KORKUTATA
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A közvéleményt megnyilvánulásaival eddig is megosztó Elon Musk is elismerte, hogy nagyon széttartó táborokban tömörülnek a mikroblog-szolgáltatás felhasználói. Saját elmondása szerint a felvásárlással az is a célja, hogy az így kialakult véleménybuborékokat felszámolja, eddig azonban az ellentétek éleződése látszik.

A felvásárlás hírére ugyanis többen elkezdtek amellett kampányolni, hogy a milliárdos feltűnése valójában azt eredményezi majd, hogy a Twitter eddig alkalmazott moderációs gyakorlata fellazul, és a közösségi platformon nagyobb teret kapnak majd a félretájékoztatás érdekében íródó, hamis híreket tartalmazó bejegyzések és megosztások.

A magát progresszívnek valló egyesült államokbeli  Media Matters for America médiakutató vállalat vezetője, Angelo Carusone úgy fogalmazott,

az egyetlen rosszabb dolog annál, hogy Donald Trump és Alex Jones újra szót kap – amellett, hogy így visszafordul a dezinformáció és a szélsőségesek ellen folytatott harc –, az, hogy [a moderáció várható megváltozása] egyfajta perverz nyomást fog gyakorolni a többi közösségimédia-platformra, a Facebookot is beleértve, hogy visszaengedjék őket.

Elon Musk többször kiemelte, hogy szeretné Donald Trump volt amerikai elnök kitiltását a Twitterről feloldani; Trump visszatérése így a felvásárlás körüli hírverés egyik legfontosabb kérdése lett.

A republikánus politikus ugyanakkor elmondta, nem tervez visszatérni a Twitterre, helyette saját, TRUTH (Igazság) nevű közösségi szolgáltatására koncentrál.

Szerinte a Twitter „nagyon unalmassá vált, mert a konzervatívokat mind kidobták onnan, vagy maguk hagyták el a platformot, amikor én is távoztam. […] Unalmassá vált, mert nem volt véleménycsere.”

Taylor Lorenz, a liberális The Washington Post baloldali technológiai újságírója szerint „mintha a pokol kapui nyíltak volna meg” Musk bejelentésével. Michael Hobbes, a szintén liberális Huffington Post híroldal volt munkatársa úgy fogalmazott bejegyzésében, „nehezemre esik Elon felvásárlásával viccelni. Most már majdnem minden amerikai médiaintézmény nyíltan jobboldali. […] Ezen a ponton mi értelme optimistának lenni az előttünk álló évtizeddel kapcsolatban?”

A konzervatív The Federalist folyóirat főszerkesztője ugyanakkor üdvözölte a váltást, illetve a három felső vezető elbocsátását. „Kitűnő rajtnak” nevezte a döntést, amit Musk azzal magyarázott, hogy a volt vezérigazgató, pénzügyi igazgató, valamint jogi vezető félrevezették a befektetőket a hamis profilok és botok számát illetően. A Politico szintén támogató a fejleményekkel kapcsolatban. Kiemelik, a felvásárlással kapcsolatos pánik arra az időszakra hasonlít, amikor a Trump-adminisztráció intézkedéseiben az internet semlegességének visszaszorítását látták, amiből viszont semmi sem lett. A véleménycikk szerzője szerint

a Muskkal kapcsolatos panaszkodás nagyrészt alaptalan, és sokkal többet elmond a vádolók fogalmatlanságáról és álságosságáról, mintsem Musk állítólagos hitszegéséről.

A liberális The New York Times mai publicisztikájának szerzője úgy véli, ideális esetben teljesen mindegy kéne hogy legyen, ki a Twitter tulajdonosa. Ehelyett a legfontosabb annak belátása, hogy a közösségi platformok vezetőinek túlságosan nagy hatalmuk van, ami szabályozásra szorul.

Thierry Breton, az Európai Bizottság belső piacért felelős biztosa gratulációját fejezte ki, azonban egyúttal jelezte, a Twitternek az európai uniós szabályozásnak is meg kell majd felelnie.

Egyelőre kérdéses, hogy pontosan milyen irányt vesz a szolgáltatás. A Deutsche Welle üzleti kiadásának egyik szakértője szerint Musk hitelessége is múlik azon, hogy „hogyan fogja végül végrehajtani [a Twitter átalakítását] és egy heccből valami ténylegesen komoly és fontos dologgá, ne adj’ isten hasznossá tenni” – írta az elemző.

 

Borítókép: Elon Musk (Fotó: Anadolu Agency/Anadolu Agency via AFP/Muhammed Selim Korkutata)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.