A Twitter új tulajdonosa korábban egyébként a kínai–tajvani konfliktus megoldására azt javasolta, hogy a sziget adja át területének egy részét Pekingnek. Musk emellett azt is javasolta, hogy Ukrajna véglegesen adja át a Krím félszigetet Oroszországnak – noha a Starlink műholdrendszerén keresztül éppen Kijevet támogatja a háborúban.
Elon Musk nemzetbiztonsági fenyegetését vizsgálnák + videó
Demokrata politikusok szerint a Twitter új tulajdonosa külföldi államok „nyomása alá kerülhet” a közösségi oldal moderálása végett.

Ian Bremmer, az Eurázsia Csoport politikai tanácsadó cég vezetője egy Twitter-bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy Musk azt állította neki, hogy közvetlenül beszélt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel az ukrajnai háború kapcsán. Elon Musk később tagadta Bremmer kijelentését, és úgy fogalmazott:
Egyszer beszéltem Putyinnal és annak is már 18 hónapja.
Elon Musk cégeit egyébként az amerikai szervek rendszeresen monitorozzák, ugyanis például a SpaceX repülőgép-ipari cége milliárd dolláros értékben szokott állami megbízásokat elnyerni – a vállalat az amerikai űrügynökséggel, a NASA-val működik együtt.
Borítókép: Elon Musk a Twitter mikroblog új tulajdonosa és egyben a világ leggazdagabb embere 2022. október 6-án (Fotó: Muhammed Selim Korkutata/Anadolu Agency via AFP)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!