A lőszerre leginkább Bahmut városában van szükség, ahol az ukrán erők több mint hét hónapja tartják magukat a város elfoglalására tett orosz kísérletekkel szemben.
Kuleba szerint ez érzelmileg nagyon nagy kihívás a veszteségek miatt, de Bahmutot kulcsfontosságúnak tartják.
Kuleba szerint sem Kínára, sem a pápára nem lehet számítani
A politikus szerint semmi jele annak, hogy Oroszország hajlandó lenne tárgyalni a harcok befejezéséről, de megjegyezte: – Minden háború a tárgyalóasztalnál ér véget. Külügyminiszterként azonban az a célom, hogy Ukrajna a harctéren elért meghatározó siker után üljön oda.
Ehhez pedig a lehető legerősebb támogatói koalíciót kell létrehozni, aminek szerinte kevéssé tagja Ferenc pápa katolikus egyházfő. Kuleba megjegyezte, nem neki, hanem Istennek kell megítélnie a szentatyát, azonban nehezményezi, hogy Ferenc pápa eddig nem utazott Kijevbe.
Mélységesen sajnáljuk, hogy a pápa a háború kezdete óta nem talált lehetőséget arra, hogy Ukrajnába látogasson
– mondta.
Dmitro Kuleba Kínával kapcsolatban úgy fogalmazott, Peking eddig is ellenállt Ukrajna lobbizásának, hogy Hszi Csin-ping kínai elnök és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök találkozzon, annak ellenére, hogy a kínai vezető várhatóan hamarosan Moszkvába látogat.
Kuleba szerint Zelenszkij ezzel együtt készen áll egy telefonbeszélgetésre a kínai vezetővel, de ennek kapcsán is szkeptikus. Zelenszkij és Hszi esetleges egyeztetése kapcsán úgy fogalmazott: – Nem hiszem, hogy most van az a pillanat. Így, hogy Kína készen áll Oroszország felfegyverzésére.
Az Egyesült Államok közvéleményében az ukrajnai háború támogatásával egyre kevesebben értenek egyet, de Kuleba szerint túlélhetőek a republikánus hangok. Kiemelte: – A legnagyobb luxus az, hogy az ügyünk kétpárti, mind demokrata, mind republikánus támogatást élvez.
Ukrajna külkapcsolatait összegezve Kuleba a BBC-nek elmondta, hogy magabiztos annak kapcsán, hogy fenntartható azon szövetségesek támogatása, akik valóban számítanak: akik megfogható segítséget nyújtanak.
Borítókép: Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter (Fotó: MTI/AP/Efrem Lukackij)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!