Az evakuációs művelet végeztével Jaszukazu Hamada elrendelte a japán önvédelmi erők Szudánban szolgáló tisztjeinek hazatérését, mivel minden japán állampolgárt, aki el akarta hagyni az országot, sikeresen kimenekítettek. A Hszinhua kínai állami hírügynökség tudósítása szerint szombaton Pekingbe is megérkezett az első mentőjárat. Azt egyelőre nem közölték, hányan utaztak a repülőn, a kínai külügyminisztérium beszámolt róla, hogy kedd és csütörtök között csaknem 800 embert szállítottak hajóval a Dzsiddába, Szaúd-Arábiába, a szombat reggel landolt repülőgép is innen szállt fel.
A szudáni hadsereg és a szemben álló, félkatonai Gyorsreagálású Támogató Erők (RSF) közt két hete dúló harcoknak eddig legkevesebb 512 áldozata és közel 4200 sebesültje van.
Pénteken bejelentették a hétfőn megkötött tűzszünet további 72 órás meghosszabbítását, amely vasárnap éjfélkor jár le. A hét folyamán a külföldi országok igyekeztek kihasználni a relatív nyugalmat, és nagy erőkkel láttak hozzá diplomatáik, állampolgáraik és már külföldiek evakuálásához.
Borítókép: Az előző napok harcaiban rommá vált ház elõtt egy férfi a szudáni fõvárosban, Kartúmban 2023. április 25-én (Fotó: MTI/AP/Marwan Ali)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!