A biztonságpolitikai szakértő ezzel kapcsolatban elmondta: az sem kizárt, hogy az ukrán elnök nem volt teljesen tisztában a hétvége folyamán Bahmutban kialakult helyzettel, amikor elismerte, hogy nincs mit tenni a városért, hiszen az elnök több országban is megfordult néhány nap alatt.
A következő lépés
Kis-Benedek József szerint nem valószínű, hogy az ukránok megpróbálják visszafoglalni a várost, hiszen akkor máshonnan kellene átcsoportosítani egységeket és felszerelést.
Gyakorlatilag nincs értelme, most már egy romhalmaz van ott. Rengetegen haltak meg. Úgy gondolom, hogy most már annak nincs különösebb értelme, hogy ezért a romhalmazért megint harci tevékenységet folytassanak és ezért haljanak meg emberek.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója úgy véli, hogy a város elfoglalásában oroszlánrészt vállaló Wagner-csoport egységei ezt követően délre vehetik az irányt, a következő hónapokban ugyanis minden bizonnyal a Krímre fog koncentrálni az ukrán haderő.
A hadművelet célja egyértelműen az, hogy a Krím ellátását az oroszok ne tudják megvalósítani szárazföldön. Ezt az oroszok nem szeretnék, erre készültek fel, alapvetően védelmi feladatokkal
– mondta lapunknak Kis-Benedek József.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!