„Egyre inkább meg lehet érteni Vlagyimir Putyint”

Jelenleg sokkal nagyobb egy nukleáris konfliktus kitörésének lehetősége, mint az elmúlt évtizedekben bármikor − mutatott rá a lapunknak adott interjúban Max Abrahms. Az amerikai Northeastern University professzorával – aki a Mathias Corvinus Collegium (MCC) által szervezett MCC Budapest Peace Forum konferencia miatt járt Budapesten − a nukleáris fenyegetettség valós mértékéről, az ukrajnai békéről, valamint Washington háborúban betöltött szerepéről beszélgettünk.

Fotó: Gyurkovits Tamas

− Az elmúlt időszakban egyre több az olyan incidens, amely fokozza az ukrajnai háború további eszkalációjának veszélyét. Lehet valós nukleáris fenyegetésről beszélni?

− Nem vagyok benne biztos, hogy Vlagyimir Putyin egy bizonyos ponton ne vetne be nukleáris fegyvereket. Ez persze nem egyenlő azzal, hogy biztosan atomfegyverekhez fog nyúlni, ugyanakkor ez egy olyan veszély, amit komolyan kell venni. Kockázatértékelés során két dolgot kell szem előtt tartanunk: annak a valószínűségét, hogy egy esemény megtörténik, valamint annak következményeit, ha ez az esemény valóban bekövetkezik. Jelen esetben a következmények annyira súlyosak lennének, hogy muszáj figyelembe vennünk egy nukleáris csapás lehetőségét, még ha ennek valószínűsége statisztikailag csekély is. Emellett pedig jelenleg sokkal nagyobb az esélye egy ilyen forgatókönyv megvalósulásának, mint a kubai rakétaválság óta bármikor. 

− Melyek azok a jelek, amelyek efelé mutatnak?

− Putyin az ukrajnai háborút Oroszországra nézve közvetlen egzisztenciális fenyegetésként írta le. 

Ahogy halad előre a konflikus, egyre inkább meg lehet érteni ezt az álláspontot. Egyre több és több az orosz területeket érő támadás, merényletek Oroszországon belül, amelyek igazolják és megerősítik Putyin azon állítását, miszerint Ukrajna a NATO-szövetségesek támogatásával legitim fenyegetést jelent Oroszországra nézve.

Erre az amerikaiak és a nyugat-európaiak többsége azt mondaná, Moszkva egyszerűen kivonhatná csapatait, és véget vethetne a háborúnak. Ugyanakkor a NATO keleti terjeszkedése, valamint az Egyesült Államok ukrán belügyekbe történő beavatkozása, különös tekintettel a 2014-es eseményekre, Oroszország szemében amerikai agressziónak tűnhet. Az orosz nyilatkozatok is egyre nyomasztóbbak. Putyin ezzel kapcsolatban ugyan nem fogalmaz olyan keményen, mint például Dmitrij Medvegyev, de vannak olyan retorikai fenyegetések, amelyeket egy nukleáris szcenárió szempontjából nagyon is komolyan kell venni. Különösen igaz ez akkor, hogyha a retorika tettekkel is párosul, ahogy ezt az elmúlt időszakban néhány esetben láthattuk. Említhetjük példaként a különböző fegyverzet-ellenőrzési megállapodások hatályon kívül helyezését és felmondását, vagy éppen az orosz taktikai atomfegyverek Belaruszba történő telepítését. A retorikán túl tehát vannak tényleges lépések egy tragikus nukleáris esemény felé. Ennek ellenére hangsúlyozni szeretném, hogy egy nukleáris csapás bekövetkezésének valószínűségét nem tenném többre, mint három százalék, még mindig úgy vélem, elkerülhető egy ilyen forgatókönyv. 

Ugyanakkor a következmények súlyossága miatt még egy ilyen alacsony valószínűségű szcenáriót is nagyon komolyan kell vennünk.

− Egyik írásában arról értekezett, hogy Washington hibákat követett el az ukrajnai háborúval kapcsolatban. Melyek ezek?

− Alapvető félreértés uralkodik az amerikai közvéleményben azzal kapcsolatban, hogyan jutottunk idáig. Az Egyesült Államok túlságosan sokféle módon járult hozzá a konfliktus kialakulásához, elsősorban a NATO bővítésével. A hidegháborút követően született egy alapvető konszenzus azzal kapcsolatban, hogy az Egyesült Államok nem használja fel az egyeduralmát arra, hogy bőven a vasfüggönyön túlra, egészen Oroszország határáig terjeszkedik, ez azonban meghiúsult. Ezzel a véleménnyel szerencsére nem vagyok egyedül a tengerentúlon, rengeteg neves szakértő figyelmeztetett már ennek veszélyeire. 

A NATO bővítése nagyon provokatív több szempontból is, olyan szempontokból, amelyet az amerikai közvélemény egész egyszerűen nem érthet, hiszen ez ellentétes a média által közvetített narratívával.

Washingtonnak a majdani eseményekhez is köze volt, ezt pedig a száraz tények is alátámasztják. Vegyük példának Chris Murphy (Connecticut állam szenátora − a szerk.) esetét, aki nem sokkal ukrajnai látogatását követően egy televíziós interjúban ismerte el, hogy az Egyesült Államok részt vett a demokratikusan megválaszott ukrán vezetés elmozdításában. Ennél egyértelműbb bizonyíték nem kell! Sajnálatos, hogy a legtöbb amerikai nincs tisztában a háború kirobbanásának okaival, valamint annak veszélyeivel.

− Lát esélyt arra, hogy a közeljövőben béketárgyalásokra kerüljön sor?

− Nagyon pesszimista vagyok ezzel kapcsolatban. Az elmúlt időszakban rengeteg béketervet mutattak be, Brazíliától kezdve Kínáig sokan próbálták meg előmozdítani a tárgyalások lehetőségét. 

Őszintén szólva nem lennék meglepve, ha Magyarország is előállna egy békejavaslattal. Noha a többi tervezet süket fülekre talált, Magyarország egyedülálló helyzetben van: NATO-tagállam, ugyanakkor Oroszország szemében sokkal racionálisabb, mint a szövetség más tagjai.

A Biden-adminisztráció azonban reflexszerűen söpri le az asztalról az összes béketervet, emellett pedig nincs számottevő támogatottsága a békés rendezés gondolatának Amerikában. Ez többek közt azért lehet, mert a legtöbb amerikai zéróösszegű játszmaként tekint az amerikai−orosz kapcsolatokra – azaz a két ország viszonyából csak egyik vagy másik fél jöhet ki jól, mindketten nem. Éppen ezért, amikor azt látják, hogy Moszkva szenved a háború miatt – s ne legyenek kétségeink, hogy ez így van, a szenvedés mértékéről már megoszlanak a vélemények –, akkor ezáltal szerintük Amerika nemzetbiztonsága, hatalmi pozíciója növekszik. Hogyha így gondolkodunk, akkor egyértelmű, hogy nem szeretnénk, hogy a háborúnak vége legyen. Ez ugyanakkor egy kétélű fegyver. Minél többet szenved Oroszország, Putyin annál inkább válik kétségbeesetté, ami növeli az eszkaláció veszélyét, beleértve a nukleáris háború kockázatát is. Egyértelmű, hogy egy megállapodással Oroszország, az egész világ, sőt még Ukrajna is jobban járna, mint a harcok folytatásával. Ehhez azonban az kellene, hogy Kijev NATO-tagságának kérdése örökre lekerüljön a napirendről, valamint Moszkvának is fontolóra kellene vennie, hogy bizonyos területek – például a Krím félsziget – esetében átadja az ellenőrzés jogát Ukrajnának.

Borítókép: Max Abrahms amerikai biztonságpolitikai szakértő (Fotó: MCC)