Szépen lassan lekerülnek a bilincsek – így áll a brüsszeli korrupciós botrány fél év után

Hiába telt el fél év az Európai Parlament korrupciós botránya óta, nincsen érdemi előrelépés a botrányba keveredett politikai szereplők ügyében. Sőt a legtöbbjük a börtönből és a házi őrizetből is kikerült. Túlnyomó részük továbbra is az ártatlanságukat hangoztatja a bizonyítékok ellenére, miszerint Pier Antonio Panzeri, korábbi EP-képviselő vezetésével Katar, Marokkó és Mauritánia érdekében hoztak döntéseket különböző ajándékokért és mintegy 1,5 millió euróért cserébe. A Politico összefoglalta a botrány résztvevőinek jelenlegi helyzetét.

Magyar Nemzet
Forrás: Politico2023. 06. 11. 9:40
Európai Parlament
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Már eltelt fél év az Európai Parlament (EP) korrupciós botrányának napvilágra kerülése óta, ám a legtöbb vádlott az előzetes letartóztatás és házi őrizet óta most már szabadlábon védekezhet. Sőt egyikük vissza is tért a törvényhozásba, míg egy másikuk ugyancsak erre készül – hiszen mandátumokat nem adták vissza.

Mint arra a Politico brüsszeli hírportál is emlékeztet, hónapokig tartó nyomozást követően, végül tavaly december 9-én csaptak le a belga rendőrök az EP néhány képviselőjére. Azóta számos szálat, így kémtörténeteket, titkos találkozókat luxusszállodákban és egy kegyvesztetté vált házaspár történetét is felfejtették a hatóságok. 

Mint ismert, több jelenlegi és volt európai parlamenti képviselő, valamint egyikük asszisztense került rács mögé korrupció, pénzmosás és bűnszövetkezetben való részvétel előzetes vádjával.

Ahogy arra a Politico is felhívja a figyelmet, miközben az Európai Parlament a jövő évi uniós választásoktól tartva etikai reformokat sürget, és „megpróbálja eltüntetni a korrupció bűzét”, a szocialista pártcsalád, a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége (PES) belső ellentétekkel küzd, hiszen a mintegy tucatnyi, korrupció gyanújába került politikai szereplő hozzájuk tartozott.

Noha a belga ügyészség szerint a nyomozás az év végére lezárulhat, a brüsszeli lap szerint még mindig kérdéses, hogy mit kellett tenniük a korrupt politikusoknak Katar, Marokkó és Mauritánia érdekében az átutalt 1,5 millió euróért cserébe.

 

Hol tart az EP korrupciós botránya kulcsszereplőinek az ügye?

Pier Antonio Panzeri

A Politico által főkolomposnak tartott Panzeri, aki a beszámolók szerint a parlamenti bizottsági üléseket előszeretettel töltötte a munka helyett repülőgép-szerencsétlenségekről szóló YouTube-dokumentumfilmek nézésével, azon kevés gyanúsítottak egyike, aki még mindig házi őrizetben van.

A december és április között egy belga börtönben való raboskodás megtörte Panzerit, aki elismerte a bűnösségét, és az ügyészekkel kötött vádalku keretében beleegyezett a bűntársak nevének feladásába is, cserébe büntetésének enyhítéséért.

 A férfinál hatszázezer euró készpénzt találtak a házkutatás során, és ő fedte fel, hogy pontosan mely európai parlamenti képviselők kaptak ajándékokat és kenőpénzeket.

Panzeri Öböl-menti szakszervezeti aktivistaként 15 éves parlamenti munkája során több magas rangú pozíciót is betöltött, majd 2018-ban az Európai Parlament nevében titkos szerződést is kötött Katarral. Hiába távozott 2019-ben a parlamentből, a Fight Impunity nevű nem kormányzati szervezetnek (NGO) köszönhetően továbbra is bejárása volt az EU intézményeibe.

Eva Kaili

A görög televíziós műsorvezetőből lett politikusnőre, aki korábban az EP egyik alelnöki tisztségét is betöltötte, éppen az előtt csaptak le a belga hatóságok, hogy az apjának átadott volna egy bőröndnyi készpénzt, amelyet nyilvánvalóan jogtalanul szerzett. A szocialista politikus a kezdetektől fogva ártatlannak vallja magát, sőt a börtönben a rossz körülményekre és jogai megsértésére panaszkodott – nem láthatta eleget a lányát.

Kaili Katar-párti beszédeket tartott a parlamentben a FIFA világbajnoksága előtt; lobbizott más képviselőknél, hogy enyhítsenek az Öböl-menti ország emberi jogi megítélésén; továbbá megjelent egy Katarról vízummentességi szavazáson, amelyen nem volt oka részt venni.

A tetemes mennyiségű bizonyíték ellenére Kaili nemrég szabadult a házi őrizetből, és drága ügyvédekből álló csapatával politikai visszatérését tervezi a parlamentbe, noha ellene egy külön büntetőeljárás is folyik az uniós pénzekkel való visszaélés miatt. Kaili azonban a csapatával egy olyan narratíva építésén dolgozik, hogy a gonosztevőből áldozattá válhasson.

Francesco Giorgi

Eva Kaili élettársa, aki parlamenti asszisztensként dolgozott, illetve ő volt a kapocs Kaili és Panzeri között, ugyanis Giorgi évek óta Panzeri mindenre kiterjedő politikai fixereként, tolmácsaként és táskahordozójaként tevékenykedik.

Kailival ellentétben ő gyorsan beismerte a korrupciós hálózatban játszott szerepét.

Giorgit a börtön után a házi őrizetből is kiengedték, és a Politico szerint gyakran megfordul az Európai Parlament épületénél, amelynek – mint sejtetik – nem az az egyetlen oka, hogy az épülettől néhány utcányira laknak Kailival.

 Marc Tarabella

A belga szocialista EP-képviselő hiába öltözött még tavaly novemberben Mikulásnak és osztogatott édességet a parlamentben, a vádak szerint 140 ezer eurót fogadott el, hogy befolyásolja a Katarral kapcsolatos parlamenti munkát. Tarabella cáfolja a vádakat, és ártatlanságát hangoztatja.

Miután rács mögé került, az ellene eljáró bírót, Michel Claise-t próbálta kiszorítani az ügyből, megkérdőjelezve a semlegességét, ám ez sikertelen volt.

Tarabella áprilisban szabadult a börtönből, később a házi őrizetből is. És noha kirúgták a képviselőcsoportjából, mivel mandátumát megtartotta, továbbra is az EP-ben „dolgozik”, fel is szólal a törvényhozási folyamat ülésein, sőt nemrégiben Magyarország ellen szavazott az unió soros elnökségének betöltése kapcsán.

Andrea Cozzolino

A korrupcióval vádolt három hivatalban lévő szocialista EP-képviselő közül Cozzolino különcnek számít, ugyanis a botrány kirobbanása óta elkerüli Belgiumot.

Amióta februárban letartóztatták egy nápolyi kórházban, házi őrizetben küzd a Belgiumnak való kiadatása ellen. 

A belga hatóságok kihallgatása miatt kérvényezték a kiadatását, ugyanis a vádak szerint készpénzért cserébe Marokkó ellen hozott határozatokat akadályozott meg. 2019-ben ő vette át Panzeri helyét az egyik bizottságban.

Cozzolino tagadja, hogy bármi rosszat tett volna. Kiadatási kérelmét hosszas bürokráciai patthelyzet után ugyan jóváhagyták, ám ő az ügyben az olasz legfelsőbb bíróságon fellebbezett.

Abderrahim Atmoun

A marokkói politikus Rabat lengyelországi nagyköveteként Európa egyik legjobban bejáratott diplomatája volt, mielőtt érintettségét felfedték volna a belga hatóságok. A vádak szerint ő volt Panzeri egyik rendszeres kapcsolattartója.

A diplomata december közepén repült vissza hazájába, és azóta a Politicónak nyilatkozó tisztviselők szerint nagyon diszkréten él.

Ali Bin Samikh Al Marri

A Politico Al Marrit nevezte meg a katari irányítónak, ugyanis noha hivatalosan nem emeltek vádat ellene, a belga rendőrség nyomozásában mint Panzeri tevékenységének irányítója szerepel.

A katari politikus gyakori vendége volt az Európai Parlament emberi jogi albizottságának, ahol rendszeresen találkozott a fő gyanúsítottak valamelyikével. Feladata az ország hírnevének javítása volt, különösen azután, hogy az Öböl-menti országnak megromlott a kapcsolata szomszédaival. 

Al Marrit, aki egyébként Katar munkaügyi minisztere, hétfőn megválasztották az ENSZ munkaügyi ügynöksége éves konferenciájának elnökévé is.

Niccolò Figà-Talamanca

A korrupcióval vádolt férfi a No Peace Without Justice nevű, az Európai Parlamentben tevékenykedő emberi jogi nem kormányzati szervezet (NGO) vezetője sem töltött sokat a rácsok mögött, februárban szabadon engedték, ugyanis Panzeri beismerő vallomását követően leminősítették az ügyben való szerepét.

Civil szervezete összefonódott Panzeri Fight Impunity nevű szervezetével, irodahelyiséget bérelt a számukra, és közös amerikai adományozójuk is volt.

Figà-Talamanca és a szervezet tagadta, hogy bármi tudott volna a korrupciós ügyről vagy bármilyen szerepet játszott volna benne.

Monica Bellini

A belga ügyészség azzal gyanúsítja Pier Antonio Panzeri könyvelőjét, hogy segített neki a jogtalanul szerzett jövedelmek mozgatásában azáltal, hogy közreműködött az Equality Consultancy nevű fedőcég létrehozásában. Sajtóértesülések szerint tagadta a vétségét.

Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy az olasz igazságügyi szervek külön vizsgálatot folytatnak Bellini és a cég körül lévő más személyek ellen is. A múlt hónapban egy olasz bíróság elutasította a nő kiadatását Belgiumnak.

Luca Visentini

A szakszervezeti vezető az elsők között volt, akit őrizetbe vettek, ám vád hiányában őt is hamar szabadon engedték.

A Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség (ITUC) vezetőjének megválasztásáért folytatott kampánya során elismerte, hogy mintegy ötvenezer eurót kapott kampányadományként Panzeri Fight Impunity nevű civil szervezetétől – egyes médiajelentések szerint mindezt egy Mikulás-borítékban.

Visentini fenntartotta ártatlanságát, és azt állította, hogy a pénz nem játszott szerepet abban, hogy az Európai Szakszervezeti Szövetség vezetőjeként korábban pozitívan nyilatkozott a katari munkaügyi reformokról. Időközben azonban kirúgták az ITUC vezetői pozíciójából.

Maria Arena

A belga EP-képviselő Panzeri közeli munkatársa volt, ám Panzeri ragaszkodott az ártatlanságához. 

Ám érdekes, hogy Eva Kaili elmondása alapján élettársa letartóztatás után éppen Arenát hívta fel elsőként.

Az ügyészek nem hallgatták ki, és vádat sem emeltek ellene. Következetesen ártatlannak vallotta magát, és folytatta munkáját EP-képviselőként. Egy letartóztatási parancsban azonban úgy szerepel, hogy tagja volt egy olyan európai parlamenti képviselői csoportnak, amely állítólag Panzeri parancsát teljesítette.

Az emberi jogi bizottság vezetőjeként – amely pozícióban 2019-ben Panzerit váltotta – azonban lemondott, miután a Politico felfedte, hogy egy be nem jelentett fizetett katari úton vett részt. Arena ebben a titkárát hibáztatta.

Borítókép: Az Európai Parlament ülésterme (Forrás: Erópai Parlament)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.