Élő közvetítés
Belgium
ÉLŐ
Szlovákia

Mindent elsöpört, tapogatózott, kifulladt, majd újra megindult – mi a helyzet az ukrán ellentámadással?

„A jó híreket néhány szóban el lehet mondani. A hosszas magyarázatok a kudarc legbiztosabb jelei” – írta Facebook-bejegyzésében Robert C. Castel biztonságpolitikai szakértő. A nyugati fősodrú média ismét attól hangos, hogy az elmúlt napokban most már tényleg megindult az ukrán ellentámadás. De valóban?

Magyar Nemzet
2023. 07. 29. 18:42
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Egy újabb epizódot látunk az »Ez már a valódi Nagy Tavaszi Ellentámadás« című sorozatból” – írta Facebook-bejegyzésében Robert C. Castel. A biztonságpolitikai szakértő azzal kapcsolatban adott hangot szkepticizmusának, hogy az elmúlt napokban újból arról cikkezett a nyugati sajtó zöme: most már valóban megkezdődött az ukrán ellentámadás. Robert C. Castel rövid elemzésében feleleveníti a régóta beharangozott ukrán offenzíva körüli kommunikáció alakulását. 

Mint írja, az első napokban „a nagy, valódi, elsöprő” jelzőkkel illették az ellentámadást, majd amikor látszott, hogy ebben kevés az igazság, már  csak „tapogatózó támadásokról” kezdtek beszélni. 

Egy hét után, amikor már tényleg bebizonyosodott, hogy a beharangozott, mindent elsöprő offenzíva valójában nem olyan sebességgel és intenzitással zajlik, mint azt Nyugaton és talán Kijevben is várták, jött a magyarázat: „Nem volt semmiféle műveleti szintű támadás, állóháborúban akarjuk felőrölni az ellenséget.”

 

Mi a valódi mérce?

A valódi sikerekhez konkrét helységnevek társulnak. Elfoglaltuk, felszabadítottuk stb.

– írja a szakértő. Minden más, a nagy amorf körmondatok előretörésről, áttöréstől, széttörésről csupán a siker hiányának az elkendőzését szolgálják. Ahogy Robert C. Castel véli, a jó híreket néhány szóban el lehet mondani, a hosszas magyarázatok pedig – melyekből mindkét oldalon, de az utóbbi időszakban leginkább ukrán részről láthattunk számtalan példát – a kudarc legbiztosabb jelei.

 

Ez már tényleg a kezdet?

Nemrégiben a CNN amerikai hírcsatornán mutattak be egy videófelvételt, melyen egy magányos ukrán harcjármű eléri az oroszok első fő védelmi vonalát. 

Egy magányos ukrán harcjármű »donkihótos« egykedvűséggel döcög a nyílt mezőn. Szemben vele a sárkányfogak hosszú sora vicsorog. Előttük egy alatomosan a végtelenbe húzódó harckocsiárok. A magányos harcjárgány még egyszer, utoljára a levegőbe emeli a hasát a sánc előtti földhányáson, és aztán a harckocsiárokba zuhanva letűnik a szintről

− írta ezzel kapcsolatban Robert C. Castel Facebook-bejegyzésében. A szakértő a CNN riportereinél visszafogottabban kezelte a hírt, mint írta, nem tudta eldönteni: sírni vagy nevetni kellene rajta? 

A nyugati fősodrú médiában ugyanakkor egyöntetűen örömhírként kezelték a történteket, valamint az ukrán ellentámadás „kezdetéről” cikkeztek – ki tudja, már hányadik alkalommal a hivatalos, június eleji megindulása óta. Való igaz, az elmúlt napokban Vlagyimir Putyin orosz elnök is elismerte, az eddigieknél valamivel nagyobb intenzitású ukrán támadásokról számoltak be a frontvonalakra, főként a délkeleti régiókban. Vlagyimir Rogov, Zaporizzsja Moszkva által kinevezett adminisztratív vezetője Telegram-bejegyzésében úgy fogalmazott: „megindult az ukrán ellentámadás második szakasza”. Hozzátette, ezek az alakulatok jobban felszereltek, mint az előzőek. 

Az ukrán rohamok elsődleges célpontja Robotine, egy délkelet-ukrajnai település áll. A The Telegraph brit napilap szerint a front ezen a részén vérfrissítés történt az ukránok részéről, és a Nyugaton kiképzett egységeket vetik be. 

 

A brit hírszerzés nagyszabású támadóműveletnek, washingtoni tisztviselők pedig az ukrán ellentámadás legfőbb irányvonalának nevezték az ukrán előrenyomulást.

 

Zelenszkij a fronton

A sikereket meglovagolva Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is a frontra látogatott. Az ukrán elnöki hivatal közlése szerint Zelenszkij Csasziv Jarba látogatott a Donyecki terület ukrán ellenőrzésű részében. Az elnök a Telegram-csatornájára feltöltött videójában beszélt látogatásáról. A felvételen látható, hogy több katonával kezet ráz, és kitünteti őket az ukrán hadsereg különleges erőinek ünnepe alkalmából. 

Zelenszkij arról is beszámolt, hogy a katonai parancsnokság tájékoztatta a front helyzetéről, erről azonban nem osztott meg részleteket.

Borítókép: Ukrán tüzérségi rendszer (Forrás: Telegram/Volodimir Zelenszkij)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.