Washington elárulta, mikor vetik be az ukránok a tiltott fegyvereket

Az amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó szerint már nem kell sokat várni a kazettás lőszerek alkalmazására.

Magyar Nemzet
2023. 07. 17. 7:27
US-UKRAINE-RUSSIA-CONFLICT-POLITICS-CLUSTER Fotó: HANDOUT
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Biden-adminisztráció még július 7-én jelentette be, hogy kazettás lőszerekkel fogja támogatni háborúban álló szövetségesét. A döntés óriási ellenállást váltott ki a nyugati szövetségesek körében, mivel ezek rendkívül veszélyesek a civilekre nézve. A kazettás bombák olyan robbanószerkezetek, amelyeket általában repülőgépekről – de tüzérségi rendszerekről is indíthatók – dobnak le, a hordozóeszköz pedig több száz kisebb robbanótöltetet rejt magában. Amint eléri a megfelelő magasságot, a hordozóeszköz kiengedi ezeket a robbanófejeket, amelyek egy ejtőernyőszerű szerkezet segítségével érik el a célterületet. Itt a becsapódást követően repeszeket szórnak szét. Már ha felrobbannak. 

A legnagyobb veszélyt ugyanis azok a bombák jelentik, amelyek nem robbantak fel, ezek úgy funkcionálnak, mint a taposóaknák: a vétlen civilek bármikor rájuk léphetnek, vagy más módon érintkezhetnek velük, ekkor pedig már elkerülhetetlen a tragédia.

 

A kazettás bomba működése

Amennyiben kazettás bombákat vetnek be az oroszok ellen, akkor Moszkva fenntartja a jogot arra, hogy viszonozza a támadást

− húzta alá Vlagyimir Putyin orosz elnök vasárnap. Az orosz elnök hozzátette: Oroszország eddig nem érezte szükségét annak, hogy bevesse a saját kazettás bombáit, de a reciprocitás elve alapján válaszolhat egy ilyen akcióra.

Putyin a Rosszija 1 orosz televíziónak nyilatkozva kiemelte: meggyőződése, hogy a kazettás lőszerek Kijevbe szállítását és azok felhasználását bűncselekménynek kell tekinteni. Ezt éppen Jen Spaki volt fehér házi szóvivő tavalyi kijelentésére alapozta, aki háborús bűncselekmény elkövetésével vádolta Moszkvát, amikor utóbbi állítólag kazettás bombákat vetett be egy ukrán város ostromakor.

A Világbank legfrissebb becslése szerint Ukrajna aknamentesítése a jelenlegi adatok szerint 37 milliárd dollárba kerülne. Ez a szám jelentősen megnövekedhet, amennyiben mind Kijev, mind Moszkva elkezdi használni a tiltott fegyvereket. 

Borítókép: Amerikai katonák kazettás lőszeret pakolnak (Fotó: AFP/DVIDS) 

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.