„Komoly súlya van Tucker Carlson szavának az Egyesült Államokban”

Odafigyelnek Tucker Carlson mondanivalójára az Egyesült Államokban, és nem feltétlenül csak konzervatív körökben – jelentette ki lapunk megkeresésére Fekete Rajmund, a Kommunizmuskutató Intézet igazgatója, aki szerint emiatt is fontos, hogy az amerikai sztárújságíró a budapesti tartózkodása alatt mind Orbán Viktorral, mind Alekszandar Vucsics szerb elnökkel beszélgetett. A Mandinernek adott interjújában Tucker Carlson méltatta a magyar miniszterelnök politikai képességeit, szerinte Orbán Viktort olyan okokból gyűlöli az amerikai sajtó, amiknek semmi köze a tetteihez.

Kónya Rita
2023. 08. 27. 5:50
Tucker Carlson MCC Feszt Fotó: Havran Zoltán
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Míg a fősodratú média szinte patás ördögként állítja be Orbán Viktor magyar miniszterelnököt, az amerikai átlagemberek egyáltalán nem tartják olyan zordnak Magyarországot, mint amilyennek a nyugati sajtó szereti beállítani hazánkat. Ezt példázzák az olyan nemzetközi események, mint a most folyó atlétika világbajnokság, vagy akár Vadászati Világkiállítás és az eucharisztikus kongresszus – magyarázta lapunknak Fekete Rajmund történész. A Kommunizmuskutató Intézet igazgatója Tucker Carlson Mandinernek adott interjújára reagált, amelyben az amerikai sztárújságíró arról beszélt, rengeteg amerikait inspirál Magyarország.

A szakértő szerint komoly súlya van Tucker Carlson szavának az Egyesült Államokban, hiszen ő gyakorlatilag az utolsó mohikán a klasszikus médiaszemélyiségek között. Azzal, hogy már nem a Fox Newsnál készít műsorokat, ahol hárommillióan nézték, hanem az X-re átkeresztelt Twitteren, még szélesebb közönséget érhet el. A legutóbbi, Donald Trumppal készített interjúja például már 258 millió megtekintésnél jár.

Olyan számokat produkál, amit mondjuk a Fox Newsnál soha nem tudott volna elérni, bármit is csinál. Tehát egy nagyon fontos és befolyásos konzervatív gondolkodásmódú médiaszemélyiségről van szó, akinek felfigyelnek a hangjára, legyen akár egy vele szimpatizáló vagy talán nem szimpatizáló személy a hallgató

− mutatott rá a szakértő annak jelentőségére, hogy budapesti tartózkodása alatt Carlson mind Orbán Viktort, mind Alekszandar Vucsics szerb elnököt megszólaltatta, így az amerikai közönség is első kézből, torzítatlanul hallgathatja meg a gondolataikat.

A magyar kormányfő és a szerb elnök szinte naponta reflektorfénybe kerülnek a nyugati balliberális médiában vagy a nyugati politikusok által. 

Ők ketten ugyanis olyan konzervatív nézeteket képviselnek, amelyeket nem szívesen hallanak meg tőlünk nyugatra. Azokban a országokban igyekeznek elnyomni a jobboldali, konzervatív hangokat, és a józan észen alapuló politikai javaslatokat.

– Nagyra tartom Orbán Viktor politikai képességeit, bízom abban, hogy képes kezelni az Egyesült Államokat – szögezte le Tucker Carlson a Mandinernek adott interjújában. Hozzátette, hogy Orbán Viktor amerikai megítélését teljes mértékben az amerikai sajtó ellenőrzi, amely olyan okokból gyűlöli őt, amelyeknek semmi közük a tetteihez – mondta.

Az amerikai véleményvezér Orbán Viktor és Alekszandar Vucsics mellett több befolyásos politikussal is személyesen beszélgethetett a budapesti látogatása során, amelyekről minden bizonnyal részletesen beszámol majd a közönségének az elkövetkező napokban.

Az ukrajnai háborúval és annak amerikai támogatásával kapcsolatban Carlson rámutatott arra az ellentmondásra, hogy míg a szavak szintjén az amerikaiak azért támogatják az ukránokat, hogy a demokráciát védjék, az igazi demokrácia az lenne, ha népszavazást tartanának arról, hogy az emberek ezzel mennyire értenek egyet.

Egyre több olyan hang jelenik meg az Egyesült Államokban is, amely kétségbe vonja azt, hogy ezt a háborút érdemes volna az amerikaiaknak folytatni. A CNN, ami éppen nem a béke pártján áll ebben a háborús időszakban, legutóbbi közvélemény-kutatása szerint az amerikaiak többsége elítéli az Ukrajnában folyó háborút, az amerikai beavatkozással nem ért egyet, és megvonná a támogatásokat. Ezek már olyan jelek, amik azt mutatják, hogy ott sem feltétlenül örülnek ennek a proxyháborúnak

− emelte ki a szakértő.

Az Economist által néhány hete publikált elemzés szerint az amerikai háztartásoknak több mint 900 dollárjába kerül havonta az ukrajnai háború. Ez annak fényében különösen szembeötlő, hogy a Lahaina városát letaroló tűzvész károsultjai mindössze 700 dollár egyszeri segélyre számíthatnak.

Tucker Carlsonnak nemcsak a háborúról, de a David Pressman budapesti nagykövetről megfogalmazott véleménye is nagy port vert fel. „Szégyellem magam, hogy egy olyan ijesztő kis szürkeséget küldtünk ide az Egyesült Államokat képviselni, mint David Pressman. Nem képviseli ő az Egyesült Államokat, higgye el nekem!” –  véleményezte a nagykövetet a Mandinernek adott interjúban a sztárújságíró.

− Ő mégiscsak egy médiaszemélyiség, aki a kelleténél eggyel erősebben is fogalmazhat – mondta el Fekete Rajmund.  – Azt látjuk sajnos, hogy a jelenlegi amerikai nagykövet sok esetben nem éppen azon munkálkodik, hogy a két ország közti kapcsolatot építse, hanem mintha éket próbálna verni közéjük. Ez nem meglepő fordulat, hiszen emlékezzünk vissza, hogy az előző demokrata elnök, Barack Obama idején is ugyanez volt a helyzet. Akkor volt egy Goodfriendünk, most van egy Pressmanünk, és azt látjuk, hogy egyfajta politikai nyomásgyakorlást próbálnak ránk helyezni a gyermekvédelmi törvénytől kezdve minden olyan döntésünkön át, ami szúrja az Egyesült Államok szemét. Ráadásul Magyarország mégiscsak egy békepárti álláspontot képvisel, miközben látjuk, hogy a demokrata adminisztráció háborúpárti – emelte ki.

Míg politikai téren a demokrata adminisztráció ideje alatt fagyossá vált a viszony, a magyar−amerikai kapcsolatok gazdasági, védelmi politikai téren, vagy éppen katonapolitika terén rendkívül erősek, és kiállták az idők próbáját. 

– A Trump-adminisztráció alatt a politikai kapcsolatok is kiválóak voltak. Volt egy kiváló amerikai nagykövet, David Cornstein személyében, aki folyamatosan azon dolgozott, hogy a kapcsolatok minél jobbak legyenek. Én úgy gondolom, hogyha a jövő évi amerikai választásokon egy republikánus vezetés kerül hatalomra, akkor ezek normalizálódni tudnának – zárta gondolatmenetét a Kommunizmuskutató Intézet igazgatója.

 

Borítókép: Tucker Carlson amerikai jobboldali véleményvezér (Fotó: Havran Zoltán)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.