Bombaként robbant a hír, miszerint Berlin mégsem ad Taurus rakétákat Kijevnek – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. A Taurus cirkálórakéták, amelyek mintegy öt méter hosszúak és 1,3 tonna súlyúak, a gyártó szerint nagy, több mint 500 kilométeres hatótávolsággal rendelkeznek. Álló célpontok ellen használják őket. Mivel a lövedékek alacsonyan, 50 méternél is alacsonyabban repülnek, radarral alig észlelhetők. A becsapódáskor alkalmazott speciális robbantási technika lehetővé teszi, hogy a Taurus akár a bunker több szintjén is áthatoljon, ahogy az alábbi animáció is szemlélteti.
Olaf Scholz kettős játékot játszik Ukrajnával?
Legalábbis erre a következtetésre jutott a brüsszeli Eurointelligence intézet, amely Berlin azon döntését elemzi, hogy nem küld Taurus cirkálórakétákat Kijevbe.

Az egyik feltétele az volt Olaf Scholz kancellárnak, hogy Ukrajna nem lőhet át más országokba ezekkel a fegyverekkel, csakis a saját területét védheti azokkal. Berlin a jelek szerint attól tart, hogy Ukrajna nem tudja tartani a megállapodást.
„Franciaország és az Egyesült Királyság is felszólította a német kormányt a rakéták leszállítására, de Scholz a jogi különbségekre hívja fel a figyelmet. A briteknek és a franciáknak saját csapataik vannak Ukrajnában, amelyek a rakéták geodéziai adatait ellenőrzik. Németországban a Bundestagnak kellene jóváhagynia a német csapatok külföldre telepítését. […] Mint egyre gyakrabban, Scholz technikai kifogás mögé bújik, hogy ne kelljen felfednie a valódi okot” – értékel az Eurointelligence, amelyet a wPolityce.pl lengyel portál szemlézett.
Az agytröszt szerint a német kancellár nem akarja átlépni azt a vörös vonalat, hogy német csapatokat küldjön Ukrajnába (akik felügyelik a megállapodás betartását), noha a Bundestagban egyértelmű többség lenne egy ilyen döntés támogatására. Azt sem akarja, hogy német haditechnikai eszközöket használjanak Oroszország megtámadására. Ez jól mutatja, hogy meddig mer elmenni a Nyugat. Arról eltérő a vélemény a Nyugaton, hogy mihez kezdjenek a Krímmel és arról, hogy a nyugati fegyvereket be kellene-e vetni az Oroszország elleni ukrajnai támadásokban magával Oroszországgal szemben – hangsúlyozza a brüsszeli intézet, hozzátéve, hogy Olaf Scholz kettős játékot játszik az egész háború alatt: ő maga nem akarja, hogy Oroszország veszítsen, de látszatintézkedésekkel igyekszik segíteni Ukrajna győzelmét – jegyzi meg cikkében a V4NA.
Borítókép: Olaf Scholz német kancellár (Fotó: MTI/EPA-EFE/Pepe Torres)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Dmitrij Medvegyev: jól szerepeltek az orosz kormánypárt jelöltjei a választásokon
Tíz terrorcselekményt akadályoztak meg a választási helyiségekben.

Kallas ismét Moszkvát vádolja
A román hatóságuk szerint ötven percig tartózkodott a légterükben egy drón.

Kiszivárgott Zelenszkijék ördögi terve: Magyarország a célkeresztben
A dokumentum részletes lépéseket vázol fel.

Zelenszkij: a leghatékonyabb szankciók az orosz olajfinomítókban okozott tüzek
Ukrajna kész megosztani az orosz drónok elhárításával kapcsolatos tapasztalatait a NATO-val.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Dmitrij Medvegyev: jól szerepeltek az orosz kormánypárt jelöltjei a választásokon
Tíz terrorcselekményt akadályoztak meg a választási helyiségekben.

Kallas ismét Moszkvát vádolja
A román hatóságuk szerint ötven percig tartózkodott a légterükben egy drón.

Kiszivárgott Zelenszkijék ördögi terve: Magyarország a célkeresztben
A dokumentum részletes lépéseket vázol fel.

Zelenszkij: a leghatékonyabb szankciók az orosz olajfinomítókban okozott tüzek
Ukrajna kész megosztani az orosz drónok elhárításával kapcsolatos tapasztalatait a NATO-val.