Az Európai Uniónak jelenleg 27 tagja van. Legutóbb 2013-ban csatlakozott Horvátország. A tagjelölt országok pedig Albánia, Bosznia-Hercegovina, Moldova, Montenegró, Észak-Macedónia, Szerbia, Törökország és Ukrajna. Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök a napokban ezen országok közül látogat meg néhányat, név szerint Montenegrót, Szerbiát, Észak-Macedóniát és Boszniát – illetve Koszovót.
Von der Leyen balkáni turnéja gumicsont az uniós tagságra váró országoknak
Nem valószínű, hogy a kitűzött dátumra megvalósul az unió bővítése.

Valójában a legtöbb híroldal is csak találgatásokról és lehetséges kimenetekről számol be, többnyire a sötétben tapogatóznak arról, hogy mikor, hogyan és milyen szabályok módosításával bővül majd az Európai Unió. A Politico cikke szerint a jelenlegi törekvések célja, hogy 35 tagja legyen az Európai Uniónak. Az Európai Tanács elnöke, Charles Michel pedig nemrégiben bejelentette: 2030 lehet a bővítés céldátuma. Ha ez meg is valósul, a Politico által közölt 35 fős tagszám nem valószínű első körben.
Ursula von der Leyen jelenlegi turnéja mindenesetre szimbolikus. A szimbólum azonban inkább egy csont a régóta sorakozó balkáni országoknak, amiért helyettük Ukrajna áll a középpontban.
Az Európai Unió hatmilliárd eurós befektetéssel kívánja segíteni a nyugat-balkáni országokat a tömbhöz való integrációhoz szükséges reformok végrehajtásában.
Hatmilliárd eurós (6,34 milliárd dollár) csomagot javasoltunk a nyugat-balkáni partnereknek
– közölte az EU végrehajtó testületének elnöke hétfőn Szkopjéban.
Szerbiának és Koszovónak késznek kell mutatkoznia arra, hogy rendezze a viszonyát, és csökkentse a kialakult feszültségeket – hangsúlyozta Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Pristinában. Mint mondta: az Európai Unió egy 30 milliárd eurós befektetést lehetővé tevő piacot szeretne kialakítani a Nyugat-Balkánon, erre azonban csak akkor van lehetőség, ha Belgrád és Pristina rendezi a viszonyát.
A régióban elsőként Szerbia és Montenegró kezdett tárgyalásokat az uniós tagságról, majd tavaly Albánia és Észak-Macedónia tette meg ezt a lépést. Most Ukrajna kapcsán várjuk a 2023 decemberi EU-csúcsot, ahol a bizottság ismerteti majd az EU bővítési politikáját ismertető dokumentumcsomagot, de
kézzel fogható jelei vannak a nyugat-balkáni térség hitvesztésének.
Edi Rama albán miniszterelnök úgy viccelődött Ukrajna kiváltságos bánásmódja kapcsán, hogy
ki támadjon meg kit az uniós tagságért cserébe? Bulgária megtámadhatja Észak-Macedóniát, Horvátország Szerbiát, Szerbia Koszovót, Bosznia saját magát.
Alekszandar Vucsics a Financial Timesnak adott interjúban az EU folyamatos halogatására mutatott rá.
Először azt hallgattuk, hogy 2025 lesz a dátum, most 2030, de ki tudja, mi történik majd hét év múlva. Semmi nem változott az elmúlt években az unióban: tíz nettó befizető ország van, és 17 haszonélvező, és egyik oldal sem akar újabb országokat látni ezen a listán.
Borítókép: Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a Dimitar Kovacsevszki észak-macedón miniszterelnökkel közösen tartott sajtóértekezleten, Szkopjéban 2023. október 30-án. Von der Leyen kétnapos hivatalos látogatáson tartózkodik az EU-tagjelölt Észak-Macedóniában. (MTI/EPA/Georgi Licovszki)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Az iráni parlament megszavazta a Hormuzi-szoros lezárását
A világ olajszállítmányainak ötöde ott halad át.

Szijjártó Péter: Magyarország érdeke az, hogy ne jöhessen létre újabb nukleáris fegyverarzenál a világban
Sajnos a közel-keleti helyzet egyre súlyosabbá válik, egyre súlyosabb harcok zajlanak a térségben – mondta a külügyminiszter.

J. D. Vance elmondta, mikor hozta. meg a végső döntést Trump
Az Egyesült Államok feszült figyelemmel követi Irán válaszlépéseit.

Irán nem kegyelmez a kettős állampolgároknak
A svájci segélyszolgálat is felfüggesztette működését.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Újabb megrázó részletek a mai halálos balesetről – fotók a helyszínről

Magyar Péter akkora lyukra futott, hogy rögtön bele is zuhant

Hős futár mentette meg a hőségben rekedt utasokat a vonaton

„Fordó eltűnt!” – így semmisítették meg az amerikaiak az iráni atomlétesítményt (VIDEÓ)

"Csak fekszik egy ágyban" - korábbi csapatfőnöke elárulta, így van most Michael Schumacher

Az iráni parlament megszavazta a Hormuzi-szoros lezárását az amerikai támadások után + videó

A spanyolok nekimentek az UEFA-nak, óriási balhé az Anglia elleni meccsen

Szörnyű stadionkatasztrófa: három szurkoló meghalt, hetven ember megsérült

Egyetlen dolgot kértek a magyar válogatott futballistái a miniszterelnöktől

Klopp kimondta, amit a Liverpool-szurkolók hallani akartak

Az oroszok elcserélték Iránt Ukrajnára?

Kiderült a súlyos titok: nincs tovább, Magyar Péter sarokba szorult
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Az iráni parlament megszavazta a Hormuzi-szoros lezárását
A világ olajszállítmányainak ötöde ott halad át.

Szijjártó Péter: Magyarország érdeke az, hogy ne jöhessen létre újabb nukleáris fegyverarzenál a világban
Sajnos a közel-keleti helyzet egyre súlyosabbá válik, egyre súlyosabb harcok zajlanak a térségben – mondta a külügyminiszter.

J. D. Vance elmondta, mikor hozta. meg a végső döntést Trump
Az Egyesült Államok feszült figyelemmel követi Irán válaszlépéseit.

Irán nem kegyelmez a kettős állampolgároknak
A svájci segélyszolgálat is felfüggesztette működését.