Újra törvényszék elé áll Matteo Salvini miniszterelnök-helyettes, a Liga párt főtitkára az Open Arms spanyol civilhajó által kezdeményezett perben. Az ügy két éve kezdődött a szicíliai város bíróságán, a volt belügyminiszert azért vonták felelősségre, mert 2019-ben megtagadta az Open Arms kikötését.
Újra a palermói bíróság elé állt Matteo Salvini + videó
Salvinire akár 15 év börtönbüntetést is kiszabhatnak.

A hajó közel három hétig várakozott a partoknál a fedélzetén 147 személlyel. Az ügyészség kötelességmulasztással és emberrablással vádolja a volt belügyminisztert. A bírósági kihallgatást megelőzően a Salvini úgy nyilatkozott, büszke arra, amit belügyminiszterként tett, mivel egyetlen ember sem veszítette életét a tengeri átkelés során.
A későbbi kormányok alatt sajnos nem így történt. A 2019-ben a Liga – Öt Csillag Mozgalom vezette kormány célja az volt, hogy az Európai Unióval együttműködve megállítsa az illegális bevándorlást és felszámolja a Földközi-tengeren zajló emberkereskedelmet.
Salvinire akár 15 év börtönbüntetést is kiszabhatnak. A bíróságon úgy vélte, kötelességét teljesítette, megvédte az ország határait és biztonságát. Egy csütörtök esti televíziós műsorban azt is elmondta az olasz igazságszolgáltatásnak azonnali reformokra van szüksége, az elmúlt években ugyanis 30 ezer személy végezte igazságtalanul börtönben.
A bírósági kihallgatás során Salvini a Liga és Öt Csillag Mozgalom koalíciós kormány migrációs politikájára hivatkozva elmondta, hogy a civil hajó feltartóztatása a kormánytöbbség és az európai intézmények bevonásával történt, ahogyan korábban az Aquarius és a Diciotti hajók esetében is.
Hangsúlyozta, hogy nem személyesen döntött, hanem a kormány bevándorlási politikájának irányelveit követte. Az akkoriban miniszterelnöki pozíciót betöltő Giuseppe Conte, Di Maio külügyminiszter és Danilo Toninelli infrastruktúráért felelős miniszter közös határozata volt, hogy a kormány politikájában prioritást élvezett az életmentés és a nemzetbiztonság. Akkoriban ugyanis három olyan illegális bevándorló ellen kezdeményeztek bírósági eljárást Franciaországban, Németországban és Belgiumban, akik Lampedusán szálltak partra.
A terrorveszély valós fenyegetettséget jelentett, ezért a kormány fontosnak tartotta az illegális bevándorlás megfékezését – mondta Salvini. A volt belügyminiszter azt is hangsúlyozta, folyamatos tájékoztatást kapott, hogy a hajó fedélzetén nem alakult ki egészségügyi vészhelyzet.
Borítókép: Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettes (Fotó: MTI/EPA/ANSA/Matteo Bazzi)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Drónok miatt adtak ki figyelmeztetést a vasárnapi Super Bowl döntőre
A hatóságok arra figyelmeztették a szurkolókat, hogy hagyják otthon drónjaikat, mivel az amerikai hatóságok teljes drónrepülési tilalmat rendeltek el a meccs idejére.

Ukrajna teljes területén riadót rendeltek el
Több városban rendkívüli áramszünetet okozott az orosz támadás.

Washington júniusig szabott határidőt a háború lezárásáról szóló megállapodás létrehozására
Ha a felek nem tartják be a határidőt, a Trump-adminisztráció valószínűleg nyomást fog gyakorolni mindkettőjükre.

Árulkodó jelek sora figyelmeztetett a hamburgi migráns agresszivitására
Az elkövető korábban rendőrökre támadt.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Drónok miatt adtak ki figyelmeztetést a vasárnapi Super Bowl döntőre
A hatóságok arra figyelmeztették a szurkolókat, hogy hagyják otthon drónjaikat, mivel az amerikai hatóságok teljes drónrepülési tilalmat rendeltek el a meccs idejére.

Ukrajna teljes területén riadót rendeltek el
Több városban rendkívüli áramszünetet okozott az orosz támadás.

Washington júniusig szabott határidőt a háború lezárásáról szóló megállapodás létrehozására
Ha a felek nem tartják be a határidőt, a Trump-adminisztráció valószínűleg nyomást fog gyakorolni mindkettőjükre.

Árulkodó jelek sora figyelmeztetett a hamburgi migráns agresszivitására
Az elkövető korábban rendőrökre támadt.














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!