Ukrajna elnöke, Volodimir Zelenszkij az Európai Unióba való belépés közepette nagy kockázatot vállalt, amikor bejelentette, hogy betiltja az ukrán ortodox egyházat (UOC) azzal az indokkal, hogy kapcsolatban áll az orosz ortodox egyházzal.
Zelenszkij lábbal tiporja a vallásszabadságot
EU-csatlakozásra pályázó országként most komoly kérdés merült fel, hogy Ukrajna képes-e teljesíteni kötelezettségeit.

Az Ukrán Ortodox Egyház nevében eljáró nemzetközi jogászok levelet írtak Rishi Sunak brit miniszterelnöknek, Joe Biden amerikai elnöknek és Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság elnökének, sürgetve őket, hogy szólítsák fel Zelenszkijt a történelmi intézmény betiltásának felfüggesztésére.
Az UOC jelenleg Ukrajna legnagyobb egyháza, 12 ezer templommal. Annak ellenére, hogy történelmi kapcsolatok fűzik az orosz ortodox egyházhoz, már megszakította kapcsolatait Oroszországgal. Támogatta Kijev függetlenségét és Ukrajna kormányának háborús erőfeszítéseit, valamint küzdött Vlagyimir Putyin támadása ellen. Kritikusai azonban úgy vélik, sosem hirdetett ki teljes elszakadást Moszkvától.
Az ukrán hatóságok az UOC-t azzal vádolják, hogy továbbra is együttműködik az Orosz Föderációval, és papjait zaklatással, megfélemlítéssel, szankciókkal és bebörtönzéssel fenyegetik.
A parlamentben várhatóan január közepéig szavazásra kerül egy olyan törvényjavaslat, amely az UOC-t gyakorlatilag teljesen bezárná.
Robert Amsterdam nemzetközi jogász az Amsterdam & Partners LLP képviseletében levelet írt brit, amerikai és az európai uniós vezetőknek, amelyben az UOC betiltását „túlzott büntető támadásnak” nevezi, amely súlyos károkat okoz az ortodox ukránoknak.
EU-csatlakozásra pályázó országként most komoly kérdés merül fel, hogy Ukrajna képes-e teljesíteni kötelezettségeit az emberi jogok és a jogállamiság terén. Ez súlyos következményekkel járhat Ukrajna számára az Európai Unióba való belépés és a nyugati világban elfoglalt helye szempontjából.
Amsterdam azt állítja, hogy az UOC nélkülözhetetlen szerepet játszott az ország háborús erőfeszítéseinek támogatásában, beleértve az Európában való jelenlétét az ukrán menekültek támogatásában.
Az Amsterdam & Partners LLP, amelynek irodái Londonban és Washingtonban vannak 25 oldalas beszámolót küldött a három nyugati vezetőnek, amely részletesen dokumentálja az UOC és vezetőinek az elmúlt években elszenvedett sérelmeit.
Az UOC elleni folyamatos támadások Ukrajna kormánya részéről egyértelműen sértik a vallásszabadságot, amit mind az nemzetközi emberi jogok, mind az ukrán alkotmány garantál. Az Ukrán Parlamentben végbemenő erőfeszítések az UOC egyház teljes betiltásáért veszélyes precedenst teremthetnek a vallásszabadság kérdésesben, ami az egész nemzetközi közösséget aggasztania kellene.
Nem ez lenne az első eset, hogy lábbal tiporják a vallásszabadságot Ukrajnában, emlékezetes, hogy Moszkva-barátnak bélyegzett szerzeteseket zaklattak egy kijevi kolostorban.
Borítókép: Volodimir Zelenszkij ukrán elnök évértékelő sajtótájékoztatót tart Kijevben 2023. december 19-én (Fotó: MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Tűzszüneti megállapodást kötött Thaiföld és Kambodzsa
A mostani megállapodás szerint az elmenekült polgári lakosságnak lehetővé teszik, hogy biztonságban hazatérjen.

Meglepő kijelentést tett az iráni elnök
Maszúd Peszeskján szerint az Egyesült Államok, Izrael és európai országok „totális háborút” folytatnak hazája ellen.

Elítélte az Afrikai Unió, hogy Izrael független államként ismerte el Szomáliföldet
Szomáliföld 1991-ben egyoldalúan kiáltotta ki függetlenségét Szomáliától. Mindeddig egyetlen más ország nem ismerte el független államként.

Fontos bejelentésre vár Izrael
Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök az Egyesült Államokban tett látogatását követően határozhat a jövő évi választások időpontjáról.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Tűzszüneti megállapodást kötött Thaiföld és Kambodzsa
A mostani megállapodás szerint az elmenekült polgári lakosságnak lehetővé teszik, hogy biztonságban hazatérjen.

Meglepő kijelentést tett az iráni elnök
Maszúd Peszeskján szerint az Egyesült Államok, Izrael és európai országok „totális háborút” folytatnak hazája ellen.

Elítélte az Afrikai Unió, hogy Izrael független államként ismerte el Szomáliföldet
Szomáliföld 1991-ben egyoldalúan kiáltotta ki függetlenségét Szomáliától. Mindeddig egyetlen más ország nem ismerte el független államként.

Fontos bejelentésre vár Izrael
Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök az Egyesült Államokban tett látogatását követően határozhat a jövő évi választások időpontjáról.














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!