Mint a szász belügyminiszter kifejti, nem csak a menedékkérők, hanem a védelemre és menedékre jogosultak, a kvótamenekültek és az engedély nélkül ott tartózkodó személyeket is beleszámolták ebbe a statisztikába. Mint kiderült, a többszörös bűnelkövető migránsok több mint háromnegyede a következő tíz országból érkezett: Szíria (212), Tunézia (194), Líbia (149), Georgia (135), Egyiptom (110), Afganisztán (110), Algéria (79), Oroszország (76), Irak (62) és Marokkó (60).

A szász belügyminisztérium azt nem tudta számszerűsíteni, hogy ezek a számok hogyan viszonyulnak a többszörös bűncselekményt elkövető németek számaihoz, a NIUS megkeresésére annyit mondtak, a német többszörös és intenzív bűnelkövetőkre vonatkozóan nincs ehhez hasonló, megfelelő értékelés és nyilvántartás.
Ebből az 1415 nem német többszörös visszaesőből csak 295-en vannak börtönben. Ez mindössze 21 százaléknak felel meg. 208 visszaeső bűnöző migránst, azaz mintegy 15 százalékukat körözik, de jelenleg szabadlábon vannak. A hatóságok 2023-ban 59 feltételezett visszaeső bűnözőt tudtak kitoloncolni, ami négy százalékot jelent.
A Bild című német napilap tavaly kérdezte a szövetségi rendőrséget arról, hogy hány olyan bűnözőről tudnak, akiket kitoloncoltak Németországból, de visszatértek oda. Sokkoló válaszokat kaptak. Mint kiderült
2020 és 2022 között 6495 olyan külföldit fogtak el Németországban, akik megsértették a beutazási és tartózkodási tilalmat.
A számok azért riasztóak, mert drámaian emelkednek: 2020-ban 1614 eset volt, 2021-ben már 2074 (+ 28,5 százalék), tavaly pedig 2807 elfogás (+ 35,3 százalék).




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!