A kijelentés egyelőre diplomáciai és szimbolikus jelentőségű, és valószínűleg nyomásgyakorlás Izraelre, de ezzel a francia államfő arra is utalt, hogy ha Izrael ellenállása miatt a tárgyalások megrekednek, Franciaország meghozhatja ezt a döntést.
Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök elzárkózik egy ilyen megoldástól, Izrael védelme és érdekei ellentétesek egy palesztin állammal.
A francia törvényhozás már 2014-ben elfogadta a javaslatot Palesztina elismerésére, de ez pusztán szimbolikus jelentőségű maradt, diplomáciai következménye nem lett. Viszont Macron kijelentése volt az első, ami egy vezető francia politikustól nyilvánosság előtt elhangzott. Ez jelzésértékű lehet, hiszen mutathatja a nyugati vezetők türelmetlenségét.
A térségbeli partnereink, nevezetesen Jordánia, dolgoznak ezen, mi pedig velük együtt dolgozunk rajta. Készek vagyunk hozzájárulni ehhez Európában és a Biztonsági Tanácsban
– fejtette ki az államfő, amikor Jordánia királyával találkozott.
Macron kitért a jelenleg napirenden lévő rafahi izraeli offenzívára is, és kijelentette, hogy ennek megvalósulása további humanitárius katasztrófát idézhet elő és fordulópontot jelentene a konfliktusban.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!