A Reuters által összegyűjtött több tucatnyi ilyen beszámoló mutatja, hogy milyen sokan éheznek Szudán azon részein, amelyeket a tavaly áprilisban kitört háború leginkább sújt, beleértve a főváros, Khartoum és a nyugati Dárfúr térségét. Egy világszerte elismert élelmezésbiztonsági index szerint az éhínséggel küzdő szudániak száma egy év alatt több mint háromszorosára, majdnem ötmillióra emelkedett.
Szudán fővárosában emberek százezrei küzdenek naponta az élelemért, mivel a közösségi konyhákat, amelyeken élelmezésük múlik, a készletek fogyása veszélyezteti. Dárfúrban egyes területek nem kaptak semmilyen segélyt, amióta a szudáni hadsereg és a gyors támogató erők (RSF), egy félkatonai alakulat majdnem egy évvel ezelőtt háborút indított.
A segélyszervezetek arra figyelmeztetnek, hogy az éhínség súlyosbodni fog, ahogy közeledik Szudánban az április–júliusi szűkös időszak – az évnek az a szakasza, amikor a gazdák vetése miatt kevés élelmiszer áll rendelkezésre.
Szudánban súlyos, bibliai méretű éhínség veszélye fenyeget
– mondta Jan Egeland, a Norvég Menekültügyi Tanács vezetője egy interjúban, miután február közepén ellátogatott a csádi táborokba, ahol jelenleg több mint félmillió szudáni menekült tartózkodik.
A Reuters harminc lakossal beszélt, akik közül sokan Szudán háború sújtotta területein élnek, ahol a harcok kezdete óta éhínség uralkodik. A legtöbben telefonon vagy Whatsappon keresztül beszéltek. Néhányukkal Kairóban készítettek interjút, ahol menedéket kerestek, miután elmenekültek otthonukból.
Az emberek rettegnek elhagyni otthonukat, mert attól félnek, hogy megverik vagy megölik őket. A lakosok szerint a harcok kirobbanása után megrongálódtak az elektromos és vízvezetékek, így nem jutottak áramhoz és folyóvízhez. Sokan szenvedtek hasmenéstől, miután kénytelenek voltak tisztítatlan vizet inni. Az Egészségügyi Világszervezet a háború kitörése óta több mint tízezer koleragyanús esetet jelentett országszerte.
Az ENSZ becslései szerint a szudáni háborúban eddig több mint 14 ezer ember vesztette életét, és több mint nyolcmillióan hagyták el otthonukat, ami azt jelenti, hogy Szudánt a világ legnagyobb menekültválsága sújtja. Az is probléma, hogy Szudánba nagyon kevés nemzetközi segély jut el, mivel a humanitárius szervezetek nehezen tudják elintézni, hogy a hatóságoktól a szükséges beutazási és szállítási engedélyeket beszerezzék.
Borítókép: Sorban állás egy adag ételért (Fotó: Getty Images/Gael Cloarec)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!