A jelenlegi lengyel kormányzó liberális-balközép koalíció és hívei körében vihart kavart, és Mateusz Morawiecki előző miniszterelnök és hivatali utódja, Donald Tusk között pengeváltást okozott az az interjú, amely a Mandiner legutóbbi számában jelent meg a volt lengyel kormányfővel.
Komoly csörte robbant ki Lengyelországban, miután Mateusz Morawiecki interjút adott a Mandinerek
Keményen összecsapott a lengyel kormánypárt és az ellenzék.

Morawiecki részt vett és április 26-án felszólalt a Konzervatív Politikai Akció Konferencia (CPAC Hungary) budapesti rendezvényén. A Mandiner ez alkalomból készített vele exkluzív interjút.
Az interjút szemléző PAP lengyel állami hírügynökség kiemelte a volt kormányzó, jelenleg legerősebb ellenzéki párt, a Jog és Igazságosság (PiS) politikusának azokat a szavait, melyek szerint a Lengyelországtól visszatartott uniós pénzek kifizetésének egyetlen feltétele Brüsszel részéről „a Polgári Platform (Donald Tusk kormányfő pártja) és szövetségeseinek hatalomba való visszatérése volt”.
Morawiecki szerint az uniós pénzek blokkolása az Európai Bizottság által kísérlet volt arra, hogy befolyást gyakoroljanak a demokratikus választások eredményére egy szuverén tagországban, ami súlyos fenyegetést jelent a demokráciára és az egész európai projektre. – Lehet, hogy Donald Tuskot széles mosollyal és vállveregetéssel fogadják a brüsszeli szalonokban, de ez nem fog visszatükröződni az Európai Bizottság politikájában – vélekedett Morawiecki, aki szerint a bizottság állandóan bővíti a szerződésekben rögzített jogköreit, és Tusk csak egy eszköz az Európai Néppárt céljainak eléréséhez.
A PAP kiemelte, hogy Budapest különböző pontjain plakátok jelentek meg a hetilap címoldalán látható képpel, melyen a volt lengyel miniszterelnök látható, alatta azzal a szöveggel, hogy „Brüsszel fenyegetést jelent az európai demokráciára”.
A hírügynökség kitért Morawiecki véleményére azzal összefüggésben, hogy a Fidesz alkalmasint csatlakozna az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) pártcsaládjához. Mint mondta, nem lát okot arra, hogy ez a júniusi EP-választások után ne történhetne meg. Ismertette a lengyel álláspontot az orosz–ukrán háborúról is, miközben hangsúlyozta, hogy minden opciót mérlegelni kell a háború megállítása érdekében. A migrációról szólva rámutatott, hogy ha Orbán Viktor nem hozta volna meg döntését a 2016-os migránsválság idején, ma Európában káosz lenne az illegális bevándorlás miatt.
Lengyelországban csütörtökön a Lengyel Köztársaság zászlajának napját ünnepelték. Donald Tusk – a lengyel nemzeti lobogó színeire utalva – azt írta az X platformon: „Akinek fehér-piros a szíve, az soha nem tűzi ki a fehér zászlót”.
EU-belépésünk évfordulóján azt hirdette Budapesten egy oroszbarát hetilapban, hogy Brüsszel (nem Moszkva) fenyegetést jelent az európai demokráciára. Plakátok, újságcímlapok. Valaha az ilyeneket hasznos idiótáknak nevezték. Legjobb esetben
– írta Tusk.
Morawiecki nem maradt adós a válasszal.
A második világháború kitörésének évfordulóján ön azt ígérte, Putyinnal együtt vigyázni fog arra, hogy Moszkvába állandóan folyjanak a milliárdok az orosz gázért cserébe. Jobb lenne, ha hallgatna. A reset (újraindítás) politikáját Oroszországgal nem tudja kiradírozni a történelemből
– írta Morawiecki Tusk 2007–2014 közötti első miniszterelnökségének korszakára utalva, amikor a jelenlegi kormányfő felettébb szívélyes viszonyt ápolt Moszkvával és személyesen Vlagyimir Putyinnal.
Mint ismert, a Tusk-kormány hivatalba lépése után egyik első intézkedésével megszüntette az előző parlament által – nem sokkal a kormányváltás előtt – életre hívott, a lengyel politikára gyakorolt orosz befolyást vizsgáló bizottságot. A testület kiemelten foglalkozott volna Donald Tusk szerepével ebben az összefüggésben.
Borítókép: Mateusz Morawiecki korábbi lengyel miniszterelnök beszédet mond a kétnapos Konzervatív Politikai Akció Konferencia második napján a Millenárison 2024. április 26-án. (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Megfagynak ebben az országban, megdőlt a hidegrekord + videó
A meteorológusok szerint ritka hideg hullám sújtja a térséget, a lakosság fokozott óvatosságra intenek.

A NATO-főtitkár mindent odaadna Ukrajnának
Rutte rugalmasságot kért az Egyesült Államoktól.

Szijjártó Péter szlovák kollégájával egyeztetett
Magyarország szoros egyeztetésben marad Szlovákiával.

Az Egyesült Királyság háborúra készül
London hamarosan új honvédelmi erőt állítana fel.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Milák utódja robbant be?! Magyar Eb-arany pillangón nagy fölénnyel, 16 évesen! + videó

Már meg is született Vajna Tímea kislánya? Ő lehet az első a családban

Felháborodtak a pedagógusszervezetek a tiszás tanáron, aki már az óvodásokat is érzékenyítené

Zámbó Jimmy fia is reagált Ruszin-Szendi zsírleszívására

Baloldali megmondóember állt ki a Csík zenekar énekesnője mellett + videó

Takarítás Liverpoolban: távozott egy világbajnok is, Klopp embere

9 egyszerű kevert süti, amit gyorsan elkészíthetsz a kánikulában is

Azahriah sértegetése után felháborodott az internet + videó

Lenőni Azahriah mellé

Megfagynak ebben az országban, megdőlt a hidegrekord + videó

Váratlan helyről kapta meg a kegyelemdöfést Aranyosi Péter, Kormos Anett volt a tettes
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Megfagynak ebben az országban, megdőlt a hidegrekord + videó
A meteorológusok szerint ritka hideg hullám sújtja a térséget, a lakosság fokozott óvatosságra intenek.

A NATO-főtitkár mindent odaadna Ukrajnának
Rutte rugalmasságot kért az Egyesült Államoktól.

Szijjártó Péter szlovák kollégájával egyeztetett
Magyarország szoros egyeztetésben marad Szlovákiával.

Az Egyesült Királyság háborúra készül
London hamarosan új honvédelmi erőt állítana fel.