Vincent-Immanuel Herr és Martin Speer egyébként az Európai Parlamentben is megfordulnak időnként, például az Európai Bizottság oktatásért, ifjúságért, sportért és kultúráért felelős főigazgatójának meghívására 2023 márciusában beszéltek uniós gyakornokok előtt.
A Herr & Speer javaslata összecseng azzal, a német Junge Union által felvázolt tervvel, amely akár a tagállamok hatásköreit Brüsszelnek is átruházva hozna létre kötelező európai sorkatonaságot.
A Junge Union javaslata a nők és férfiak katonai szolgálatának bevezetésére Európa-szerte 2017-ben jelent meg először. Mint arról a Neue Osnabrücker Zeitung (NOZ) akkor beszámolt,
a dokumentum kifejezetten javasolja, hogy „minden fiatalnak legalább kilenc, de legfeljebb 24 hónapig katonai vagy polgári szolgálatot kellene teljesítenie egy európai országban”. Az Európai Védelmi Unió iránti elkötelezettség magában foglalja a nemzeti hatáskörök feladását az európai szint javára
– volt olvasható a Junge Union elnökségének határozattervezetében.
A NOZ idézte Paul Ziemiakot, az akkor mintegy 110 ezer tagot számláló ifjúsági szervezet szövetségi elnökét is. Szerinte egy ilyen általános európai kötelező szolgálat „fontos lépés lehet ebbe az irányba”.
Bundeswehr Journal beszámolójából kiderül az is, hogy Ursula von der Leyen is részt vett a 2017-es tanácskozáson.

Borítókép: Egy fiatal férfit egy orvosi bizottság vizsgál meg Lengyelországban. A kötelező orvosi ellenőrzések rögzítik, hogy a fiatal férfiak és nők képesek-e szolgálni a lengyel hadseregben (Fotó: NurPhoto/AFP/Dominika Zarzycka)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!