Rishi Sunak miniszterelnök május végén jelentette be, hogy július 4-én tartják meg a nagy-britanniai parlamenti választásokat. A döntés meglepetést keltett még a Konzervatív Párton belül is, mivel minden felmérés azt mutatja, hogy a konzervatívok jelenleg húsz százalékpontot meghaladó támogatottsági hátrányban vannak a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt mögött. Az általános várakozás az volt, hogy Sunak őszre írja ki a választásokat.
Óriási botrány a brit Konzervatív Pártnál
A kormányzó brit Konzervatív Párt újabb tisztviselője ellen folyik vizsgálat azzal a gyanúval, hogy a jövő havi parlamenti választások kiírása előtt fogadott a választás időpontjára. A brit média választási híreit immár teljesen eluraló, egyre nagyobb belpolitikai botránnyá fajuló ügyben eddig négy magas beosztású konzervatív politikus ellen indult vizsgálat hasonló gyanú alapján.

A brit szerencsejáték-felügyelet (Gambling Commission) először Laura Saunders ügyében indított vizsgálatot, miután felmerült a gyanú, hogy a konzervatív képviselőjelölt Sunak bejelentése előtt nem sokkal fogadást tett az egyik fogadóhálózatnál a július 4-i választási időpontra.
A Konzervatív Párt londoni központja a minap bejelentette azt is, hogy Tony Lee, a párt kampányszervezési igazgatója, Laura Saunders élettársa szabadságra ment. A pártközpont nem részletezte ennek okát, de a BBC közszolgálati médiatársaság beszámolója szerint a szerencsejáték-felügyelet Lee ügyében is vizsgálatot kezdett bennfentes információk birtokában történt fogadás gyanújával.
Az előző héten Rishi Sunak egyik közvetlen munkatársa, Craig Williams képviselőjelölt keveredett hasonló botrányba, miután kiderült, hogy a kormányfő bejelentése előtt egy nappal száz fonttal fogadott a választások időpontjára.
A The Sunday Times című konzervatív vasárnapi brit lap nem cáfolt értesülése szerint ugyanakkor Nick Mason, a Konzervatív Párt adatkezelési osztályának igazgatója is többtucatnyi fogadást kötött Sunak bejelentése előtt a választások időpontjára, és a szerencsejáték-felügyelet rá is kiterjesztette az ügyben elkezdett vizsgálatot.
A Konzervatív Párt vasárnap megerősítette, hogy Mason szintén „szabadságra ment”, de a folyamatban lévő vizsgálatra hivatkozva több részletet nem közölt az ügyről.
A brit szerencsejáték-törvény alapján bűncselekményt követnek el és két évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatók mindazok, akik bennfentes információ birtokában vesznek részt fogadójátékban.
A The Sunday Times értesülése szerint az eddig indított vizsgálatok csak az ügy első hullámát jelentik, és a Gambling Commission többtucatnyi más, az eddig gyanúba került tory tisztviselőkkel kapcsolatban lévő személy fogadási tevékenységét is vizsgálja.
Michael Gove, a Konzervatív Párt egyik legbefolyásosabb veterán politikusa, aki több kabinetminiszteri tisztséget is betöltött az eddigi tory kormányokban, a lapnak nyilatkozva kijelentette: a fogadási ügy legalább akkora károkat okoz a pártnak, mint Boris Jonhson volt kormányfő botránya.
Emlékezetes, Johnson két éve volt kénytelen távozni a párt és a kormány éléről, miután nyilvánosságra került, hogy a londoni kormányfői hivatalban a koronavírus-járvány miatt saját kormánya által elrendelt szigorú korlátozások idején ivászatokkal kísért társasági összejöveteleket rendeztek.
A közkeletűen partygate néven emlegetett ügy az utóbbi évek legnagyobb brit belpolitikai botrányává fajult, és részben ennek hatására süllyedt mélypontra a konzervatívok választói támogatottsága.
Borítókép: Egyre jobban fogy a levegő a Rishi Sunak miniszterelnök vezette brit Konzervatív Párt körül (Fotó: AFP/Leon Neal)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Trump szerint nem kizárt a megállapodás Iránnal
Az elnök szerint a következő napokban jó hírek jöhetnek.

Elege van a szülőknek az egyetemek őrült sokszínűségi politikájából az Egyesült Államokban
Az elmúlt években a sokszínűség támogatásának leple alatt már az óvodától az egyetemig diszkriminálták a fehéreket.

Egy szempillantás alatt robbant fel egy teherautó a kertvárosban + videó
Egy ház biztonsági kamerája rögzítette a hatalmas robbanást a békés kertvárosban.

Betiltott médiumok: így működik a sajtószabadság Ukrajnában
Az intézkedések a sajtószabadság kérdését is felszínre hozták.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Az egész internet Magyar Péteren röhög - mutatjuk a legjobb mémeket

Egy szempillantás alatt robbant fel egy teherautó a kertvárosban + videó

Erre a három csillagjegyre mesés fordulat vár júniusban

Ekkora ziccert nem szoktak kihagyni komolyan vehető politikusok, Hont szerint Magyar Péternek ez is sikerült

A Szaturnusz belép a Kosba: 3 csillagjegynek igazán kemény leckét ad az élet

Nem kertelt Robert C. Castel: szerinte téved a háborúval kapcsolatban a világ egyik legbefolyásosabb vállalata

Béketárgyalás: Kiderült, hol folytatódhatnak az orosz–ukrán tárgyalások

Mit főzzek hétvégén? 13 olcsó recept hó végére

Megtámadták Vlagyimir Putyint

Akkora orosz támadás indult, hogy a NATO-gépeket is bevetették + videó

Pintér Attila máris tudja, kik a felelősök a Vasas kudarcáért

Pottyondy Edina borította a bilit, Magyar Péter fejére is hullott a tartalmából
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Trump szerint nem kizárt a megállapodás Iránnal
Az elnök szerint a következő napokban jó hírek jöhetnek.

Elege van a szülőknek az egyetemek őrült sokszínűségi politikájából az Egyesült Államokban
Az elmúlt években a sokszínűség támogatásának leple alatt már az óvodától az egyetemig diszkriminálták a fehéreket.

Egy szempillantás alatt robbant fel egy teherautó a kertvárosban + videó
Egy ház biztonsági kamerája rögzítette a hatalmas robbanást a békés kertvárosban.

Betiltott médiumok: így működik a sajtószabadság Ukrajnában
Az intézkedések a sajtószabadság kérdését is felszínre hozták.